European Tour: vissza Afrikába

 Az European Tour kilencedik tornáját rendezik a héten, a mezőny visszatér Dél-Afrikába, ahol a szezon során már három viadalt rendeztek. Ezúttal a Joburg Open lesz az, ahol összemérhetik a játékosok az erejüket és nagy kérdés, hogy lesz-e valaki, aki meg tudja törni a hazai játékosok 2010 óta tartó hegemóniáját.

Az European Tour kilencedik tornáját rendezik a héten, a mezőny visszatér Dél-Afrikába, ahol a szezon során már három viadalt rendeztek. Ezúttal a Joburg Open lesz az, ahol összemérhetik a játékosok az erejüket és nagy kérdés, hogy lesz-e valaki, aki meg tudja törni a hazai játékosok 2010 óta tartó hegemóniáját.

Ugyanis a Joburg Opent 2010 óta csak dél-afrikai játékos nyerte meg, de ha megvizsgáljuk a viadal rövid történelmét, akkor láthatjuk, hogy az első ízben 2007-ben megrendezett versenyen összesen öt hazai és csupán két nem hazai győztest avattak.

Az a mostani is egy olyan viadal, amelyet két pályán rendeznek meg, mégpedig a Royal Johannesburg & Kensington Golf Club keleti és nyugati pályáján. Előbbi 7002 méter hosszú par 72-es, utóbbi 6586 méter hosszúságú és par 71-es. A mezőny 200 fős, ez a magyarázat arra, hogy miért is van szükség a két pályára. Az utolsó napon már csak az East Course-on zajlik a verseny, melyet tavaly Richard Sterne nyert meg.

Ami az idei mezőnyt illeti, a legnagyobb név Charl Schwartzel aki azon túl, hogy Masters győztesnek vallhatja magát, ezt a tornát kétszer nyerte meg, 2010-ben és 2011-ben, tavaly pedig második lett, igaz hét ütés volt a hátránya. A fogadóirodáknál nem véletlenül szerepel a neve az első helyen, ami az esélyesek névsorát illeti, ám közvetlen utána jön egy másik hazai játékos, George Coetzee aki pályafutása során csak Dél-Afrikában nyert tornát, ott azonban igen eredményes. Természetesen nem csak a hazai színekben versenyző golfosok az esélyesei a viadalnak, itt van például Edoardo Molinari, aki a Challenge Touron, az European Touron és a Japan Touron is rendelkezik már tornagyőzelemmel, ám jó nevű európaiak ide vagy oda, nagy meglepetés lenne, ha vasárnap nem dél-afrikai győztest ünnepelnének a Joburg Openen.  


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés