Dufner éve, vagy a dufnering éve?

Ártatlanul kezdődött. Egy Tour játékos, egy osztályterem tele gyerekekkel, és egy kis pihenés a fájós hátnak. Ami ezután következett, egy éven keresztül tartó társadalmi jelenséghez, rengeteg vicchez, nevetéshez, és egy új szó, a „dufnering” feltalálásához vezetett.

Ártatlanul kezdődött. Egy Tour játékos, egy osztályterem tele gyerekekkel, és egy kis pihenés a fájós hátnak. Ami ezután következett, egy éven keresztül tartó társadalmi jelenséghez, rengeteg vicchez, nevetéshez, és egy új szó, a „dufnering” feltalálásához vezetett.

No nem mintha Jason Dufnernek szüksége lett volna az extra marketingre, neve már ekkor is elég jól csengett a golf világában. 2011-ben még látványosan bukta el a PGA Championship-et, amikor három lyukkal a vége előtt néggyel vezetett, majd vesztett, ám utána már pozitív eredmények is fűződtek a nevéhez. 2012-ben mentálisan fantasztikusan pattant vissza a korábbi bukásból, és többek közt a Zurich Classic of New Orleans és a HP Byron Nelson Championship-en is nyerni tudott, valamint játéka helyet biztosított számára a Ryder Kupa csapatban is, ahol szintén kiváló teljesítményt nyújtott.

Ami azonban vírusszerűen terjesztette szét nevét a világhálón, az egy jótékonysági rendezvény volt idén márciusban, ahova éppen a HP Byron Nelson Championship címvédőjeként hívták meg.

„Lazítani próbáltam egy kicsit” – mondta Dufner a róla készült és egy év alatt legendássá váló fotóról. „Fájt a hátam, és a csípőm, mert végig törökülésbe kellett ülnünk. Úgy voltam vele, hogy ennek a falnak pont neki tudok dőlni, és a lábamat is kinyújthatom. Azt tettem, ami kényelmes volt. Érdekesség, hogy egy órát voltam ott, és ez az egyetlen kép, ami utólag előkerült a rendezvényről.”

Az az egy kép viszont, amit egy helyi riporter készített és töltött fel Twitter-re, azonnal szenzáció lett.

Keegan Bradley, Dufner jó barátja, kollégája, és az ember, aki ellen Dufner a 2011-es PGA Championship-et elvesztette, volt az első, aki megosztotta a képet a saját Twitter profilján, majd amikor Rory McIlroy ezt meglátta, nem csak, hogy jót nevetett a viccesre sikerült fotón, hanem úgy gondolta még viccesebb lenne azt kiparodizálni, így hát feltett magáról egy képet, ahogy Dufner ülőpózát utánozza. A lavina mindent vitt, és a „dufnering” hódító hadjáratra indult.

Jason Dufner ekkor nagyobb sztár volt, mint bárki a golf világában, és ezt még csak nem is játékának köszönhette. Az egész világ, golfozók, más sportolók, és hétköznapi emberek is örülten posztolták képeiket az internetre, ahol Dufner „nagy pillanatát” utánozzák. IDE KATTINTVA a pga.com híres emberek (és állatok) dufnering-es képeiről összeállított galériáját tekinthetik meg!!!

Az univerzum ezek után ráadásul nem hagyta annyiban a dolgot. Az ember, aki az egész internetet megnevetette, és mondjuk így, jókedvre motiválta, maga is visszakapott valamit az élettól. Dufner megnyerte a PGA Championship-et.

Dufner emellett ráadásul egyebeknek is örülhetett 2013-ban. A játékos után utcát neveztek el az idén, miközben még így év vége felé és találunk újabb és újabb képeket az interneten, ahol akár golfpályán, akár futball pályán, valaki dufnering pózba vágja magát.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés