Personality of the Year

  Justin Rose idei szezonja sok szempontból nevezhető különlegesnek. A játékos több sikertelen próbálkozás után, 2013-ban végre megszerezte karrierje első major címét, mégpedig Amerikában.

 Justin Rose idei szezonja sok szempontból nevezhető különlegesnek. A játékos több sikertelen próbálkozás után, 2013-ban végre megszerezte karrierje első major címét, mégpedig Amerikában.

Nem érhetett minket nagy meglepetés, amikor mi magunk is megláttuk, hogy az idei Personality of the Year díjra a britek egyik kiválóságát jelölték. Justin Rose már régi motorosnak számít a golfban, és az idei szezonban nyújtott teljesítménye alapján pedig teljesen érthető, hogy jelölték a nívós elismerésre.

Rose-t a BBC saját díjára jelölték, de azért a nemzetközi visszhang sem marad majd el, ebben biztosak lehetünk. A jelölést nagyrészt az idei US Open megnyerése okán kaphatta, amely torna első helyét még júniusban sikerült megkaparintania.

A brit golfozóra már amatőrként, 1998-ban felfigyelhettünk, amikor is az előkelő 4. helyen végzett az Open Championship versenyen. Az idei évben pedig összejött a várva várt major elsőség, ahol is Phil Mickelson és Jason Day ellenében kellett helyt állnia a Merion pályáján. Rose a győzelmét édesapjának ajánlotta.

A 33 éves sportoló ezzel a jelöléssel Rory McIlroy nyomdokaiba lép többek között. A tavalyi évben, a fiatal északírnek olyan nevekkel kellett elvi síkon megküzdenie, mint a futó Mo Farah, Hannah Cockroft, a wimbledoni bajnok, Andy Murray, a kerékpáros Chris Froome, vagy a rugby játékos, Leigh Halfpenny.

A ceremónia helyszíne Leeds lesz, mégpedig december 15-én. Szavazni telefonon és online is lehet.

Ha már jelöltségről van szó, említést tehetünk az idei év meglepetésemberéről, vagyis Henrik Stensonról, akit a Swedish Sport Gala keretén belül két díjra is jelöltek. Utóbbi esemény helyszíne természetesen Stockholm lesz, a díjakat pedig január 13-án adják majd át.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés