Ennyi nem elég

 A tavalyi év őszének egyik legfelkapottabb sztorija volt, hogy a Pannonia Golf & Country Clubnál tulajdonosváltás történt, ami új igazgatót és új klubelnököt is hozott magával. Az új vezetésnek az idei év volt az első szezonja, nagy kérdés volt tehát, hogyan értékelik saját munkájukat.

A tavalyi év őszének egyik legfelkapottabb sztorija volt, hogy a Pannonia Golf & Country Clubnál tulajdonosváltás történt, ami új igazgatót és új klubelnököt is hozott magával. Az új vezetésnek az idei év volt az első szezonja, nagy kérdés volt tehát, hogyan értékelik saját munkájukat.

Damian MacPherson vezérigazgató évértékelőjét már korábban leközöltük, most Szórád Józsefet, a klub elnökét kérdeztük a 2013-mas szezonról.

Az elnök úr jól eső érzéssel fogadta az idei év pozitívumait, de tudja, sok munka áll még előttük. A színvonallal kapcsolatban nagy önkritikát is gyakorol, hiszen ami másnak megfelel, azt ő még jobbra akarja fejleszteni.

Gondolunk itt arra, hogy hiába dicsérték ősszel egyre többen a máriavölgyi pálya minőségét, és a versenyek szervezését, Szórád még mindig látja a pontokat, ahol javulni lehet.

„Jól sikerült versenyeket rendeztünk, és az eddigi máriavölgyi minőséget is sikerült tartanunk, de az év során szembe kerültünk azokkal a problémákkal, amiket az előző vezetőség hagyott ránk, így rengeteg még a tennivalónk” – mondta.

Idén Máriavölgyben felújították a klubházat, ami jelentős forrásokat vett el, ráadásul a szezon elején így kiszolgálásban sem tudták a maximumot nyújtani vendégeik számára.

Ez egyben azt is jelenti, hogy az új vezetésnek valójában csak a jövő év lesz az első teljes szezonja. Az elnök úr ehhez méltóan akarja fejleszteni a klub csapatának munkáját.

„Az étterem szolgáltatásait át akarjuk alakítani, hogy rugalmasabb legyen, akár egy golfos bisztró. A recepció működésén szeretnénk javítani, idén sok gond volt az új szoftverrel, amit használnak, jövőre ez jobban fog működni. Emellett személyzetünk munkáját sok egyéb területen is fejleszteni akarjuk, hiszen azt szeretnénk, hogy vendégeink a legprofibb kiszolgálást kapják minden nálunk töltött percükben” – mondta.

Szórád ezután hozzátette, céljuk egy olyan hangulat kialakítása, ami az amerikai klubokra jellemző. Havi rendezvényeket fognak szervezni a tagoknak, hogy a tagság valóban otthonának tekintse a klubházat. Példákkal élve, az elnök úr azt szeretné, hogy tagjaik születésnapokat, családi rendezvényeket szervezzenek náluk, miközben a vendégek is szívesen töltenek Máriavölgyben egy-egy napot.

Az elnök úr elmondta, a továbbiakra nézve a klub, mint sportlétesítmény támogatásokat is meg fog pályázni, de legfontosabb számukra, hogy fizető vendégeik igényeit ha lehet, még jobban kielégítsék.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
4
6
7
10
11
12
13
14
18
19
20
24
25
26
27
28
31


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés