A bolygó legjobbja

  Henrik Stenson nem, hogy csak nyert Dubai-ban, de egy olyan zárónapot produkált, amit a legnagyobbak is csak nagy ritkán mutatnak. A svéd játékos hatütésesre növelte az előnyét, amit a torna végéig meg is tartott.

 Henrik Stenson nem, hogy csak nyert Dubai-ban, de egy olyan zárónapot produkált, amit a legnagyobbak is csak nagy ritkán mutatnak. A svéd játékos hatütésesre növelte az előnyét, amit a torna végéig meg is tartott.

Igen, valami ilyesmi lehet egy álomszezon. Henrik Stenson 2013-as idénye nem indult felhőtlenül, ám annál derűsebben zárult. A játékos második lett az Open Championshipen, majd harmadik a PGA Championshipen, és ez még csak a kezdet volt. A nyár valóban rengeteg motivációval és pozitív érzéssel tölthette fel a golfozót, az ősszel mutatott teljesítménye pedig egyenesen pazar volt.

A 37 éves sportoló előtt nyitva állt a történelmi lehetőség, hogy a világon először megkaparintsa a Race to Dubai ranglista első helyét, amellett, hogy már begyűjtötte a FedExCup bajnokának járó díjat. Sok forgott kockán tehát vasárnap, a játékos előnye pedig csak egyetlen ütés volt, és olyanok eredtek a nyomába, mint Ian Poulter, Justin Rose vagy Victor Dubuisson, aki Törökországban már megmutatta, hogy mennyire profi.

Stenson nem bízta a véletlenre, és egy olyan zárónapot produkált, amit sokan alig bírtak követni. A svéd hiba – bogey – nélkül játszott, szórta a birdieket, és kifejezetten stílusosan zárta a versenyt, miután a 18-as szakasznál, végső döfésként elsüllyesztett egy eagle-t. A Jumeirah Golf Estatesre kilátogatók biztosan nem fogják elfelejteni az idei megmérettetést, ahogyan a friss bajnok sem, aki eredményének köszönhetően történelmet írt.

A svéd tegnap 64-et játszott, és bár Poulter is felszívta magát – ő 66-ot ért el a zárónapon -, ezúttal jócskán lemaradt a megszorongatás esetleges lehetőségéről is. Majd jövőre. Stenson végeredménye -25, Poulter -19-es ütésszámmal zárt, Dubuisson neve mellé pedig -17 került, miután a francia eléggé elrontotta a mindent eldöntő zárónapot, ugyanis egy 71-es score kártyát adhatott le.

„Elképesztő volt számomra ez a nyár, és az Amerikában töltött ősz ugyancsak kellemes emlékeket ébreszt bennem. Ez volt maga az álomszezon. Ezen a héten nagyon jól játszottam. Tudtam, hogy a srácok megpróbálnak majd befogni, főleg Ian, aki köztudottan soha nem adja fel. Végig az volt a célom, hogy előtte legyek, és végül sikerült ezt megtennem, aminek nagyon örülök.” – nyilatkozta tegnap Stenson.

A svédek kiválósága aztán így folytatta: „Most még nem tudom, hogy fogom tudni meghaladni ezt a mostani szezont, de a legjobbamat akarom majd nyújtani a major versenyeken, és én akarok lenni az első svéd, aki megnyer egy ilyen nívós eseményt. Ez lenne a hab a tortán.”

A harcostárs Poulter volt az első egyébként, aki gratulált a svédnek, és később ezeket nyilatkozta róla. „Meg kell emelnem a kalapomat előtte, mivel hihetetlen teljesítményt nyújtott. Minden erőmmel azon voltam, hogy beérjem őt, de annak ellenére sem tudtam, hogy a csuklója nem az igazi. Így sem tudtam elég közel kerülni hozzá. Henrik nem hibázott az egész hét folyamán, ezért a második helyet voltam kénytelen becélozni, és értékes Ryder Cup pontokat gyűjteni. Úgy vélem, hogy a bolygón jelenleg ő a legjobb játékos.”


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés