Mester itt, mester ott

  Tény, hogy kicsit rezgett a léc, de Adam Scott megoldotta, és végül két ütéssel megnyerte az idei Australian Masters, karrierje során már nem először. Az ifjú játékos ebben az esztendőben a mester címekre specializálódott, úgy tűnik.

 Tény, hogy kicsit rezgett a léc, de Adam Scott megoldotta, és végül két ütéssel megnyerte az idei Australian Masters, karrierje során már nem először. Az ifjú játékos ebben az esztendőben a mester címekre specializálódott, úgy tűnik.


Adam Scott egy nem mindennapi címet tudhat magáénak, a játékos ugyanis minden idők első olyan ausztrál férfi golfozója, aki meg tudta kaparintani ama bizonyos zöld zakót, vagyis Masters bajnok lett. Nagy lépés volt ez a sportolónak, és nagy lépést jelentett saját hazájának is eme tette.


A golfozónak ezen túl olyan sok babér nem termett a pályákon a 2013-as esztendőben, de csak meg kellett várni az ausztrál sorozatot. A múlt héten megnyerte haza környezetben az Australian PGA elnevezésű tornát, most vasárnap pedig sikeresen megvédte címét az Australian Mastersen. Utóbbin azért nem volt könnyű dolga, és nem kevésszer valós veszélyhelyzet is kialakult Melbourne-ben.


Scott az első három játéknapon kiváló teljesítményt nyújtott, ám vasárnap akadtak kisebb bökkenők. Ha például Matt Kuchar nem ront óriásit a 18-as szakasznál, akkor lehet, hogy most kicsit szomorkásabbak lennének az ausztrál drukkerek. Az amerikai ugyanis 2 ütéssel vezetett, amikor már csak 4 szakasz volt hátra, ám a legutolsónál egy dupla bogey-t engedett meg magának, ami hatalmas hiba volt.


Kuchar egyébként az utolsó előtti csoportban volt, és további érdekesség, hogy a legnagyobb harc végülis közte és Scott között zajlott, annak ellenére, hogy Vijay Singh is olykor szót kért magának. Az ausztrál is begyűjtött egy dupla bogey-t, nem mellesleg – ezzel adva kétütéses előnyt Kucharnak -, és a kör vége felé úgy tűnt, hogy lehet, hogy tálcán érkezik egy kisebb, ám annál banálisabb összeomlás a hazaiak kedvencének.


A Masters bajnok azonban ezúttal tudta tartani magát, és ha kevéssel is, de meg tudta védeni a címét, így minden bizonnyal még több pozitívummal a zsebében áll majd rajthoz Jason Day oldalán, a jövő héten kezdődő World Cup-on. Kuchar is ott lesz természetesen, és talán egy fincsi visszavágóra is számíthatunk adott esetben. Persze, csak a sportszerűség határain belül.


Scott egyébként azt nyilatkozta a helyi médiának vasárnap, hogy alapvetően szereti nézni a tabellát, de ezúttal eltekintett ettől. Bevallása szerint nem kevés hibát követett el, de azért végül sikerült kitartania, ami meghozta a sikert.


A második helyet tehát Kuchar szerezte meg (-12), a harmadik pozíciót pedig Singh (-10), míg Nick Cullen a negyedik helyet csípte el magának, miután a neve mellé –9-et véstek fel délután.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés