Udvariban is lezárták az évet

Az elmúlt hetekben a magyarországi golfpályák már elkezdték évzáró versenyeik kihirdetését, és lebonyolítását. A mögöttünk hagyott szombaton Balatonudvarin volt a sor, hogy lezárja szezonját.

Az elmúlt hetekben a magyarországi golfpályák már elkezdték évzáró versenyeik kihirdetését, és lebonyolítását. A mögöttünk hagyott szombaton Balatonudvarin volt a sor, hogy lezárja szezonját.

A Royal Balaton egy 9 lyukon játszott texas versennyel rukkolt elő utolsó idei rendezvényének, amihez még az idő is kegyes volt. A pálya bármit kitalálhatott volna a versenyre, siker lett volna, hiszen tudjuk már, hogy az öt évvel ezelőtt megnyitott klub már korán megtanulta, hogyan kell jó versenyt rendezni. A november közepi időponthoz illően a rendezők forralt borral, meleg teával várták a játékosokat, akik csak egy dolog miatt voltak szomorúak. Tudták, hogy idén utoljára versenyezhetnek kedvenc pályájukon.

A versenyt bruttó kategóriában végül a Kötél Balázs és fia, Kötél Bence alkotta páros nyerte, akik éppen csak meg tudták előzni a Surányi Balázs – Greff Bálint kettőst. Harmadik helyen a házaspárok kategóriát képviselve Kovácsné Földesi Katalin és Kovács Titusz jött be. A nettó kategóriát a Mátrai Zsuzsanna – Gáspár László páros nyerte.

Ezzel az ország egy újabb nagy pályáján zárták le a szezont. A játékosok jól érezték magukat, és jó emlékekkel indultak haza a versenyt után, mint ahogy azt már megszokhattuk a balatonudvari rendezvényektől. A verseny csak szombaton volt, de mi már most alig várjuk az újabb szezon indulását.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés