Kiváló szezon után a tét tovább nő

Elkerülhetetlen volt, hogy évértékelő rovatunkban előbb-utóbb Horváth Marcell is sorra kerüljön. Ha magazinunk osztana év játékosa díjat, Marcell nagyon közel lenne ennek idei elhódításához, ami nem azt jelenti, hogy elfogultak vagyunk irányába, egyszerűen csak ilyen jól játszott az idén.

Elkerülhetetlen volt, hogy évértékelő rovatunkban előbb-utóbb Horváth Marcell is sorra kerüljön. Ha magazinunk osztana év játékosa díjat, Marcell nagyon közel lenne ennek idei elhódításához, ami nem azt jelenti, hogy elfogultak vagyunk irányába, egyszerűen csak ilyen jól játszott az idén.

 

Játékán jól láthatóak voltak a fejlődés jelei, úgy is mondhatnánk, hatalmasat lépet előre az előző szezonhoz képest. Míg korábban tehetsége mellet jellemzőek voltak rá a nagy elszállások és a rapszodikus teljesítmény, múlt télen ezen hibáin sikerült a legtöbbet javítania, és idén az itthoni versenyeken már kifejezetten kiegyensúlyozott teljesítményt hozott. A következő lépés egyértelműen az lesz, hogy ezt a külföldi viadalokon is meg tudja tenni, hiszen ez idén még hiányzott.

„Maximálisan elégedett vagyok ezzel az évemmel. Hazai versenyek szintjén, amit kitűztem magam elé, azt túl is teljesítettem. Első nagy győzelmem a Match Play Bajnokság első helye volt, ahol egy legjobb 8-ba kerülést vártam magamtól, és még a döntő előtti este sem hittem el, hogy megnyerhetem a versenyt” – mesélte Marcell, aki később a Junior Tour-t és a Magyar Bajnokságot is megnyerte, miközben a Nyílt Junior Bajnokságon egy ütéssel maradt le az első helyről.

Ezek után nem volt meglepő, hogy a junior ranglistán is az élen végzett év végén, bár azt elmondta, ha Rózsa Csilla többet játszott volna itthon, valószínűleg megelőzte volna a ranglistán. Ez azonban nem így alakult, így Horváth Marcell örülhetett az elsőségnek.

No persze voltak dolgok, amik a kiváló szezon ellenére is hiányérzetet hagytak Marcellben. Ilyen volt például, hogy hendikepjét 4,6-ról „csak” 3,9-re tudta levinni, illetve a külföldi versenyeket is megemlítette, mint meghódítandó terület.

„Nem mentek olyan jól a nemzetközi versenyeim, mint reméltem, pedig a lehetőségek megvoltak. A Men’s Trophy nagy hatással volt rám. Ott egy teljesen idegen pályán 15 szakaszon keresztül egész jól játszottam, majd jött a már sokat emlegetett 16. szakasz, ahol ugye ütöttem három vizet, és még volt egy idegen labdám is. Az teljesen összetört és utána még több versenyen is bennem volt a gondolat, hogy akármilyen jól játszom, egy szakaszon tönkre tehetem az egészet. Az ezután következő Osztrák Junior Open-en egyértelműen éreztem ennek a hatását. Nagyon össze voltam törve, nem tudtam koncentrálni, és végül a cut-ról is lemaradtam” – mondta Marcell, akinek azért voltak szép momentumai kinti versenyein is.

„Összességében azonban több volt a szerepléseimben. Mindenhol volt legalább egy olyan nap, ami lehúzta az eredményemet. A Szerb Nyílt Bajnokságot például az első helyért is versenyben voltam, de ott is rontottam a végén. Ettől függetlenül jók voltak ezek a versenyek, ugyanis érezhetően hozzájárultak ahhoz, hogy a hazai megmérettetéseken jobb legyek” – tette hozzá, majd példaként említette a Hopes Trophy-t, ahol sokat gyakorolhatta a match play-t külföldiek ellen, ami állítása szerint segített neki abban, hogy a Match Play Bajnokságon erős maradjon fejben.

Reméljük, Marcell jövőre külföldön is hozza majd az itthon mutatott kiegyensúlyozottságát, hiszen, ahol idén indult, ott várhatóan jövőre is ott lesz válogatottunk, Marcellnek pedig ilyen teljesítménnyel nem kell félnie, hogy kikerül a csapatból.

Tudni kell azonban, Marcell jövőre érettségizik, így több versenyt ki kell majd hagynia tanulmányai miatt, nyáron pedig reményei szerint felvételt nyer egy angliai egyetemre, ami után itthon értelemszerűen kevesebbet fog játszani. Ez azt is jelenti, hogy Marcell jövőre szépen akar búcsúzni a hazai golfélettől. Ennek megfelelően, idén korán kezdte a téli felkészülést, és minél eddiginél intenzívebben akarja fejleszteni erőnlétét. Swingje idén hihetetlenül stabil volt, ahogy mondta, erre mindig számíthatott, így télen ezt szerencsére csak szinten tartani kell.

Edzőjével, Szigeti Csabával sokat kell persze még egyeztetnie, például a mentális felkészülésről is, amiben Marcell már sokat javult, de még mindig van hova fejlődnie. Nagyon kíváncsian várjuk már most a játékos jövő évét, hiszen bár nem lesz könnyű iskola mellett készülnie, mégis van egy olyan érzésünk, hogy a következő év nemzetközi szinten is áttörés lehet számára.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés