Kokol talált másik szobát

  Azok közül, akik az év végi ranglistákon elől végeznek, kevesen mondhatják azt, hogy rossz évük volt, ez nem is kétséges. Idén azonban mindenképpen érdekesség, hogy jó játékuk mellett többen egész karrierjük legjobb évét futották. Ilyen volt például Zilahy Csaba is és ilyen Kokol Ferenc is.

 Azok közül, akik az év végi ranglistákon elől végeznek, kevesen mondhatják azt, hogy rossz évük volt, ez nem is kétséges. Idén azonban mindenképpen érdekesség, hogy jó játékuk mellett többen egész karrierjük legjobb évét futották. Ilyen volt például Zilahy Csaba is és ilyen Kokol Ferenc is.

Bár Kokol Ferenc is azok közé tartozik, akik év elején nem állítanak maguk elő különösebb elvárásokat, csak a játék öröméért játszanak, a játékosnak ebben a szezonban jól jött ki a lépés. Idén legalábbis a számok azt mutatják, hogy a játékos elégedett lehet magával. 10,3-mas hendikepjét 8,8-ra vitte le, illetve több versenyen is túlszárnyalta elképzeléseit.

A Magyar Bajnokságon top 20-ba sikerült kerülnie, ami őt már elégedettséggel töltötte el, de a Nyílt Magyar Bajnokságon is cut-ba jutott, ami nem volt gyakori idén a magyarok körében. Ezen teljesítménye egyébként őt is meglepetésként érte, hiszen nem kezdett jól, és a második napon már a szállodából is kijelentkezett, ugyanis nem gondolta, hogy továbbjut és még egy napot kell majd maradnia. Baj szerencsére nem történt, Kokol talált másik szobát, miután megtudta, hogy a harmadik napon is jelenése lesz.

A férfi ranglistán elért negyedik helyét eredményei ellenére hízelgőnek találja, hiszen elmondta, nála egyértelműen jobb játékosok kerültek a mögötte lévő helyezésekre. „Kell egy ilyen értékmérő a szezonra vonatkozóan, de nem verem a mellem a negyedik helyem miatt, mert tudom, hogy sokakat csak azért előztem meg, mert kevesebb versenyen indultak” – mondta.

Kokol Ferenc immáron 10 éve tagja a magyar golftársadalomnak, de céljai már nincsenek a sporton belül. Élvezi, hogy tagja lehet ennek a közösségnek, és szereti a versenyeket, de mostani eredményeinél többet nem akar kihozni. Ha jönnek a score-ok, akkor persze nincs mit tenni, a játékos örül, de egyébként már ennél kevesebbel is beéri. Kokol most már a társaság miatt játszik, és elmondta, szereti a golfos közeget, és főleg az tetszik neki, hogy egyre több új arccal találkozik, ami nyilván azt is jelenti, hogy folyamatosan termelődnek az új golfozók (mielőtt bárki beleszólna, nyilvánvalóan másik lapra tartozik, hogy ez a folyamat mértéke elégséges-e a magyar golf eltartására).

A játékos hozzáállása persze magával hozza azt is, hogy a jövővel kapcsolatban sem támaszt nagy elvárásokat maga elé. Kokol továbbra is megmarad annak a játékosnak, aki kimegy a pályára, élvezi a társaságot, a friss levegőt, majd év végén a top 10-ben végez.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés