Drive, fairway közepe, green, birdie!

  Rózsa Dávid idén stabil alapembere volt junior válogatottunknak, aminek köszönhetően olyan rangos versenyeken vehetett részt, mint a European Boys’ Trophy, ráadásul a European Young Masters-en, és az International Match Play Trophy-n is képviselhette hazánkat. Dávidnak nagyon jó, kreatív momentumai voltak ebben az évben, de egy jó játékos sosem lehet teljesen elégedett.

 Rózsa Dávid idén stabil alapembere volt junior válogatottunknak, aminek köszönhetően olyan rangos versenyeken vehetett részt, mint a European Boys’ Trophy, ráadásul a European Young Masters-en, és az International Match Play Trophy-n is képviselhette hazánkat. Dávidnak nagyon jó, kreatív momentumai voltak ebben az évben, de egy jó játékos sosem lehet teljesen elégedett.

„Jónak éreztem ezt a szezont, de nem vagyok teljesen elégedett. A stabilitás meg volt a játékomban, ami jó, de igazából kiemelkedő eredményem nem volt az idén. Amit sajnálok, hogy a hendikepemet nem tudtam levinni annyira, amennyire akartam, viszont a jelenlegit folyamatosan meg tudtam játszani, és ennek örülök” – mondta Dávid. A játékos 5 hcp köré akart lemenni, végül 6,2-es hendikeppel zárta az évet, igaz, a szezon utolsó egy hónapjában nem is állt rajthoz bokasérülése miatt. A cél persze a 0 és 3 közötti hcp, ami már edzőjével, Damian MacPherson-nal folytatott beszélgetése alatt is felvetődött, és ki is lett tűzve jövő évi célként. Nem kis cél, de az álmok azért vannak, hogy megvalósuljanak.

Ahogy mindenkinek, akit eddig kérdeztünk, Rózsa Dávidnak is megvoltak a kedvenc versenyei az idei szezonban. Elsőként például a Young Masters-t említette, ahol a hangulat, és a fantasztikus pálya élménye együtt ejtette ámulatba. Ahol a legjobb teljesítményt nyújtotta, az viszont az utolsó nemzetközi versenye, a European Boys’ Trophy volt, ahol single score átlagot tudott ütni.

Dávid játékának erősségének megmaradtak a putt-ok, bár eddig is jól mentek neki, de idén még magabiztosabb lett. Nem volt például ebben az évben olyan versenye, ahol 34 gurítás fölé ment volna. A közelítő ütéseivel viszont többször meggyűlt a baja, ezen a téli indoorban sokat kell dolgoznia, illetve a jövő év eredményeit sokban befolyásolhatja a pitch, chip ütések stabilizációjának sikere.

A tél persze már a nyakunkon van, Dávidnak nincs sok ideje a szabadban való gyakorlásra, játékra, ő már a téli edzésekre készül. Több edzőtáborba is hivatalos a következő hónapokban, de itthon is lesz dolga, hiszen a fitness edzésekre most különösen nagy hangsúlyt akar fektetni. Tavaly a lábizmokon dolgozott sokat, idén a csípő, és a karok vannak soron, főleg a bal kar, amit egy szintre kell hozni a jobbal.

Dávid megosztott velünk egy igazi golfos momentumot az idei évből, amikor azt érezte, igazán jó érzés golfozónak lenni. Ez a pillanat a European Boys’ Trophy utolsó napján jött el, ahol a 18-as szakaszon kisebb közönség, és néhány csapattársa szeme láttára végrehajtotta a tökéletes golfos játékot. Drive, fairway közepe, green, birdie! Így kell játszani a golfot, és Dávid akkor ezt olyan könnyedén hajtotta végre, ahogy a nagykönyvben meg van írva.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés