Borúra derű

Mint a legtöbb klubnak, a Golftanyának sem volt könnyű az idei szezonkezdet. Sőt nem túlzás azt állítani, hogy ők jártak idén a legrosszabbul, hiszen a március eleji áltavasz bizony ravasz módon megtévesztette őket.

Mint a legtöbb klubnak, a Golftanyának sem volt könnyű az idei szezonkezdet. Sőt nem túlzás azt állítani, hogy ők jártak idén a legrosszabbul, hiszen a március eleji áltavasz bizony ravasz módon megtévesztette őket.

 

Szumega Péter és csapata már január óta dolgozik a klubházban, és nagyon örültek a korai jó időnek, hiszen Péter már többször is hangoztatta, ha tehetné, valójában sosem zárna be, így nem volt ellenükre a korai nyitás sem. Március első hetében a golfozók is örömmel konstatálták, hogy a Hajógyári-sziget gyakorlópályája már nyitva áll, azonban az öröm senkinek nem tartott sokáig, ugyanis az óriási havazás gyors zárásra ítélte a klubot. A hó elolvadt, majd jött az árvíz, az újabb szög az idei vidám szezonkezdés koporsójába. A hó minden pályát rosszul érintett, de kevesen voltak, akik az árvízzel is úgy megjárták, mint a Golftanya. A klub hősiesen küzdött a víz ellen, és csoportos összefogással a klubházat sikerült is megmenteni, de a pálya teljesen víz alá került. A helyreállítási munkálatok pedig sok energiába és még több pénzbe kerültek. Ez az egész szezonra kihatott, hiszen a pálya minőségének visszaállítása olyan pénzeket is felemésztett, amiket eredetileg fejlesztésekre költöttek volna. Így történt, hogy sajnos a már régóta tervezgetett pályavilágítás kiépítése idén is elmaradt, és hogy az első green munkálatai is lassan haladnak.

Miután elvonult az ár és a klub területét is rendbe tették, a Golftanya különféle rendezvényekkel próbálta ellensúlyozni az év eleji problémák hatásait. A nyári szezonban egymás után jöttek az esküvők, a céges rendezvények, amik tulajdonképpen eltartják a pályát. Szumega Péter sajnálta is, hogy az esküvők miatt rendszeresen be kellett zárni a pályát a szombati napokon, hiszen sok golfozótól érkeztek panaszok emiatt, de az igazgató számít az emberek megértésére. A nyár legnagyobb durranása egyébként mindenképpen a STANCEFEST nevű rendezvény volt, ahol közel 200 autókülönlegességet állítottak ki a Golftanya gyönyörűen gondozott gyepén. Ez a motorzajtól fűtött rendezvény 1500-2000 embert hozott ki a pályára.

A Golftanya idei évéről szóló beszámolónkat továbbolvashatják hamarosan megjelenő év végi kiadványunkban!

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés