Dupla győzelem a szezon végén

Jó hangulatban telt a hétvége Balatonudvariban. Szezonzárásként a pálya két versenyt is rendezett, egyet szombaton, egyet vasárnap. Az első verseny az MKSZ Agrolánc Golf Kupa volt. Amint az a nevéből is látszik a rendezvény a Magyar Klubigazgatók Szövetségének versenye volt. Ettől függetlenül azonban bárki részt vehetett rajta, akinek szombaton játszani volt kedve a Royal Balaton Golf & Yacht Club pályáján. Többek közt Rózsa Csilla is megragadta az alkalmat egy kis gyakorlásra, és ha már elindult, meg is nyerte a verseny bruttó összesítettjét. 25 stableford pontot gyűjtve lett az első, a második Dr. Bohács Zsolt, és a harmadik helyezett Fekete István előtt. A verseny egyébként szép létszámmal zajlott, ráadásul olyan nevek voltak még a mezőnyben, mint Závaczki Bálint, vagy Greff Bálint, akik a fiatalabb junior korosztályt képviselték, de ott volt például Fehér Tibor és Rózsavölgyi János is, akik a szeniorok táborát erősítették.

A vasárnapi verseny nagyobb számú részvétellel indult, ami nem is volt meglepő, hiszen a Balaton Kupa utolsó fordulójáról volt szó, ahol az összesített bajnokok Herendi Porcelán díjakat kaptak, ráadásul a verseny ranglista verseny is volt.

Nem voltak jó kilátásai az indulóknak, hiszen a szombati versenyhez hasonlóan, Rózsa Csilla vasárnap is elindult. A kérdés így csupán az maradt, lesz-e valaki, aki meg tudja őt szorongatni a bruttó kategóriában. Csilla végül ezt a verseny is nyerte, és ezt is csak egyetlen stableford pont előnnyel. Nagy riválisa ezen a versenyen a szenior válogatott játékos Kovács Titusz volt, aki eagle-t is ütött vasárnap, és végül a második helyen jött be 27 ponttal. A játékos a nettó szenior kategóriában is csak második tudott lenni, de így is nagy fegyvertény a számára, hogy meg tudta szorítani Csillát. A sorozat összesített eredményei még kiértékelés alatt állnak.

Ezzel a hétvégével a balatonudvari pálya is szinte lezárta szezonját, persze játszani még lehet a klubnál. A Balaton Kupa véget érte azonban egy újabb sorozat lezárását jelentette, amely még egy lépéssel közelebb vitt minket a téli szünethez.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés