Az év golfozói

Csütörtökön zárul le azon szavazás, amelynek részeként idén is megválasztják az Év PGA Tour Játékosát, valamint az Év Újoncát. Tiger Woods az előbbi kategóriában számít nagyon is esélyesnek, Jordan Spieth pedig az utóbbiban.

Csütörtökön zárul le azon szavazás, amelynek részeként idén is megválasztják az Év PGA Tour Játékosát, valamint az Év Újoncát. Tiger Woods az előbbi kategóriában számít nagyon is esélyesnek, Jordan Spieth pedig az utóbbiban.


Nem lennénk meglepve, ha idén, az Év PGA Tour Játékosa címet Tiger Woods kapná meg, hiszen ebben az évben, a major tornákon való eredménytelen próbálkozásokon túl kiemelkedő teljesítményt ért el. Az amerikai ráadásul több év után visszahódította a világelsőséget, amit már egy jó ideje magánál őriz.


Tiger a 2013-as szezonban 5 alkalommal tudott trófeával hazatérni, ami már önmagában elismerésre méltó, és ha még azt is hozzávesszük, hogy nem kis tornákról van szó (Arnold Palmer Invitational, Cadillac Championship, The Players Championship), akkor meg végképp a legesélyesebbek között kell rá számítani.


Tény, hogy a major versenyeken nem sikerült a korábbiakhoz hasonló eredményt elérnie – bár a Mastersen azért elcsípett egy 4. helyezést -, ennek ellenére a sajtó minduntalan tőle volt hangos, és a tornák előzetes várakozásainak középpontjába is ő került. Persze, nem véletlenül, hiszen mégiscsak egy 14-szeres major bajnok golfozóról van szó.


A végső szavazáson Tiger mellett ott van még Phil Mickelson, Matt Kuchar, az idei Masters bajnok, Adam Scott, valamint az idei FedExCup győztes Henrik Stenson. Érdekesség, hogy a nem mindennapi elismerést – amelynek során a golfozó a Jack Nicklaus Award büszke tulajdonosa lehet majd – Tiger, karrierje során már 10 alkalommal kapta meg.


Szóval, ott van a kalapban az 5-szörös győztes Tiger, az idei British Open bajnok Phil Mickelson, a kétszeres győztes Matt Kuchar, az ausztrálok elsőszámú büszkesége, Adam Scott, valamint a szintén többszörös bajnok és a FedExCup rájátszásának első helyezettje, Henrik Stenson. Bárki is nyer majd a szavazáson, megérdemelten veheti majd a kezébe a serleget, ez biztos.


A szavazás kiterjed az újonc játékosokra is, bár ezen a fronton kicsit nagyobb eséllyel tippelhetjük meg a végső befutót. A jelöltek között ott van egyébként Derek Ernst, Russell Henley, David Lingmerth, valamint Jordan Spieth. Nem lennénk meglepve, ha utóbbi kapná meg az elismerést az idei eredménye alapján.


A mindösszesen 20 éves Spieth minden idők legfiatalabb Tour Championship játékosaként léphetett pályára nem is olyan régen, nem beszélve arról, hogy 2013-ban, profi pályafutásának első évében sikerült tornát nyernie – John Deere Classic -, amit azért nem sokan mondhatnak el magukról. Az amerikai nem tétlenkedett ebben az évben, hiszen összesen 9 top10-es helyezést gyűjtött be, és több alkalommal mutatta meg a pályán, hogy valóban megérett a feladatra, és ténylegesen a profik között van a helye.


Kíváncsian várjuk a szavazás végeredményét.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés