Lesz-e élet a válogatott után?

 Mint azt már egy tegnapi cikkünkben megírtuk, a múlt heti Nyílt Bajnokságot körülvevő hajtás közepette mi megpróbáltunk nem csak a főszereplőkkel foglalkozni, hanem megszólaltatni néhány golfozó gyerek szüleit is. Ezúttal Briglovics Boróka válogatott játékos édesapján volt a sor, aki diplomatikusan nyilatkozott a magyar golfról és lánya jövőképéről.

 Mint azt már egy tegnapi cikkünkben megírtuk, a múlt heti Nyílt Bajnokságot körülvevő hajtás közepette mi megpróbáltunk nem csak a főszereplőkkel foglalkozni, hanem megszólaltatni néhány golfozó gyerek szüleit is. Ezúttal Briglovics Boróka válogatott játékos édesapján volt a sor, aki diplomatikusan nyilatkozott a magyar golfról és lánya jövőképéről.

Briglovics Gábor azon golfszülők közé tartozik, akik maguk is golfoznak. Ennek ellenére nem tud több tanácsot adni kislányának, mint az, aki nem golfozik, hiszen Boróka versenyszerűen űzi a sportot, apja pedig csak hobbiból. Ez persze nem akadályozta meg az apukát abban, hogy maga is elinduljon a Nyílt Bajnokságon. Elmondása szerint ezt csak azért tette, mert idén még kevés lehetősége volt a pályajátékra, és nem is várt magától komoly teljesítményt. Térjünk is azonban vissza eredeti témánkhoz, ugyanis amiről elsősorban kérdeztük az apukát, az lányának játéka volt.

„Boróka tudja, mit kell csinálni a pályán. A játéka nagyon hektikus, meg kell még tanulnia, hogy ne a score-ral foglalkozzon, csak élvezze a golfot, de ezenkívül a technikája egyre jobb és jobb, úgyhogy én már nem tudok neki tanácsot adni a versenyek közben, maximum annyit, hogy próbáljon higgadt maradni. De persze ilyen korban a gyerekeknek a szülők véleménye számít a legkevésbé” – mondta Gábor.

„Együtt játszanunk is nehéz, mert teljesen más a stratégiánk. Ő nyilván messzebbről is a green-t támadja, de mondhatjuk úgy is, hogy nekem máshol kezdődik egy rossz ütés. Ő, ha egy draw ütéssel akar kezdeni, és a labda odamegy, ahova akarta, de nem jött ki a draw ütés szép íve, akkor már mérgelődik, miközben én nem értem, hogy mi ebben a rossz” – mondta nevetve az apuka.

Komolyra fordítva a szót, nyilvánvaló, hogy egy válogatott játékosnak magasabbak az elvárásai maga felé, de mi a helyzet a külvilág által támasztott elvárásokkal? Erről kérdeztük Gábort.

„Én úgy gondolom, hogy ezek a gyerekek, vagy legalábbis Boróka esetében ő támasztja a legnagyobb elvárást a saját irányába. A lányomról tudom, hogy maximalista, mint ahogy a draw ütéses példa is mutatja ezt. Szerintem ezek a játékosok mind rendesen elemzik a saját játékukat, és senki más nincsen jobban elkeseredve egy rossz score után, mint ők maguk. Ezért is jó, hogy ennyi versenyen tudnak idén indulni, és nem csak a hétvégi egy napos ranglista versenyeken, hiszen így több tapasztalatot szerzenek” – mondta.

Nagy kérdés persze a jelenlegi szűk utánpótlással kapcsolatban, hogy hová lehet eljutni ezzel a sporttal itthonról, illetve milyen jövőképe lehet most egy válogatott játékosnak. Briglovics apuka racionálisan gondolkodik és több kaput is nyitva akar tartani lánya számára.

„15 éves gyerekeknél nehéz meghatározni, hogy mik lehetnek a céljaik, hiszen ilyen korban még sok változáson mennek át. Nekem csak egy elvárásom van Boróka felé, hogy élvezze a sportot. Én az iskolai tanulmányokat fontosabbnak tartom, úgyhogy nem akartam, hogy Boróka magántanuló legyen, de az iskola így is nagyon támogató és nincsenek gondok a hiányzásokból. Főleg azért, mert a jegyei megvannak és mindig négyes, ötösökből áll a bizonyítványa. Amíg tud fejlődni a golfban és érdekli a sport, addig nincs kifogásom az ellen, hogy később is ezzel foglalkozzon, de fontos, hogy a sulit ne hanyagolja emiatt, hiszen bizonytalan a sport jövője és nem akarom, hogy mindent erre tegyen fel” – mondta.

Gábor persze elmondta, örül az idén beindult juniorprogramnak, hiszen a gyerekeket több helyre is elviszik versenyezni Európába, amire a szülőknek nem lenne ideje. Emellett persze benne is ott motoszkál a kérdés, hogy mi lesz a mostani válogatott játékosokkal, ha kinőnek majd a junior életkorból, hiszen felnőtt válogatott jelenleg nincsen, így nem tudni, mihez lehet majd kezdeni azután.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés