Vak tyúk is talál szemet

  Érdekes megfigyelést tettünk múlt héten és a hétvégén, miközben junior játékosaink felkészülését és szereplését figyeltük a Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságon. Az senki előtt nem titok, hogy a magyar golfozók nem hoztak nagy eredményeket a bajnokságon (leszámítva az örök kivétel Csillát). Szerintünk megkérdőjelezhető a játékosok felkészítésének folyamata.

 Érdekes megfigyelést tettünk múlt héten és a hétvégén, miközben junior játékosaink felkészülését és szereplését figyeltük a Magyar Amatőr Nyílt Bajnokságon. Az senki előtt nem titok, hogy a magyar golfozók nem hoztak nagy eredményeket a bajnokságon (leszámítva az örök kivétel Csillát). Szerintünk megkérdőjelezhető a játékosok felkészítésének folyamata.

Bár sokat emlegettük idén, hogy mennyire jó ez a hirtelen jött sok külföldi verseny, ahova játékosaink mehettek, azonban az is igaz, hogy korábban ilyen terheléshez nem voltak hozzászokva. A hétvégi egynapos versenyek után idén a válogatott számára komoly előrelépést jelentettek a külföldi megmérettetések, de nem csodálkozunk, hogyha néhányan fáradtnak érzik magukat, vagy esetleg nem tűnnek megfelelően felkészültnek a játékosok. Persze ez a játékos és edzőjének a dolga, hogy hogyan ütemezik a tréningeket, de talán érdemes figyelembe venni, hogy néha egy nap pihenő többet ér, mint az egész napos hajtás. Hagyni kell a dolgokat leülepedni is, pihentetni a szervezetet, különben lehet, hogy a legrosszabb pillanatban, mondjuk, verseny közben fog elszállni az erőnk. Ez csak egy példa volt, amit edzőink figyelmébe ajánlunk.

Ezek a gyerekek jó golfozók, de az említett versenyen nem egy megfáradt arcot lehetett látni a versenynapok után. Ezek a gyerekek normális esetben nem ütnek 100 felett, de még rossz napjukon sem szabadna. Ehhez képest itt nem voltak ritkák ezek az eredmények, amik után a játékosok még délután is kimentek range-ezni, ahelyett, hogy az edzőjük vagy a szövetségi kapitány hazaparancsolta volna őket pihenni. Egy single hendikepes játékos, ha +30 körül üt, az nem azért van, mert rossz lenne a swing-je és egyből ki kell javítani, ezért felesleges egy ilyen rossz kör után még a rangelabdákat koptatni. Fontos kiemelni, hogy a bő válogatott keretről van szó, akik rosszul játszottak. Akiknek ott volt a szövetségi kapitány, de edzőjük legjobb esetben csak telefonon tartotta velük a kapcsolatot, majd örömmel nyugtázták, hogy segítettek játékosaiknak. Márpedig ez nem elég.

Félreértés ne essék, jó edzőink vannak! Nyilván vannak jobbak és kevésbé jobbak, de akárhány gyerek utazott tőlünk tavasszal a Jason Floyd Academy-re, a kinti szakemberek mindegyikük esetében elmondták, hogy az alapjaik nagyon jól lettek lerakva. Tehát edzőink értik a dolgukat, de egy bizonyos szint után már hiányzik valami plusz. Kinevelnek egy jó játékost, de sokakból hiányzik az, hogy profi mentalitással ruházzák fel tanítványukat. Érhető ez, hiszen korábban nem volt itthon senki, aki európai szinten messze jutott volna a golfban, így olyan edzőnk sincs, aki ilyen tapasztalatokkal rendelkezne és ilyen irányú tanácsokkal láthatja el játékosait (kivéve Tringert és Damian-t, akik nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkeznek, illetve Makszin Áront, aki komoly edzéstervvel dolgozik tanítványaival és Hahn Árpád, aki fiával már régóta foglalkozik a táplálkozással és a fitness-szel, de például pszichológus tanácsait ők sem veszik igénybe, és melettük ott van még Szalma László, aki golfedzőként az egyetemi okatási rendszerben is jelen van). Vannak más sportágakból érkezett golfedzők (például a már említett Szalma, vagy Hahn), akiknek az ilyen irányú szaktudását jobban ki lehetne használni. Közülük többen válogatott játékosok voltak saját sportjukban, vagy válogatott játékosok edzői voltak saját sportjukban. Nekik is elő kell venniük ott szerzett tapasztalataikat.

Azoknál a fiatal játékosoknál, akik a válogatottat alkotják, már oda kellene figyelni a sportoló minden mozdulatára. Arra, hogy mit eszik, mikor eszik, mennyit edz, mikor pihen, és mondjuk, arra is, hogy este 11-kor már az ágyban legyen, ha másnap még verseny van. Vannak tehetséges fiatalok a magyar golfban, de a profi szemléletű háttér még hiányzik. Mint mondtuk, edzőink alaptudása kiváló, de a nemzetközi szinten versenyző gyerekek edzéséhez nekik is jobban fel kell még nőniük. Edzőinknek PGA diplomás képzettségük van. Ideje megmutatni, hogy milyen felkészültséget jelent egy ilyen végzettség.

Egyébként annak sem egyéni elhatározásnak kellene lennie, hogy a fiatal játékosok elmennek-e sportpszichológushoz vagy nem. Egy válogatottnak – akármilyen sportban – kell, hogy legyen egy pszichológusa, aki például egy 100 fölötti score után el tud beszélgetni a játékossal és segíteni tud nekik abban, hogy a következő napra ne legyen hatással az előző eredmény, vagy hosszútávon, hogy többet ne is forduljon ez elő. Arról már nem is beszélve, hogy a legjobbaknak egyenként külön pszichológusuknak kellene lennie. Pszichológust szerezni a magyar válogatottnak persze nem az edzők dolga, de az egyéni játékosaiknak és azok szüleinek tehetnek javaslatot ezzel kapcsolatban, mint a fitnessedző és egy táplálkozási szakemberrel kapcsolatban is.

A Szövetség részéről már elindult a hosszú távú juniorprogram, most másoknak is fel kell ehhez zárkózniuk. Ezeket a gyerekeket, akik jelenleg a válogatottban, vagy annak közelében vannak, meg kell tanítani edzeni és versenyezni. Hogyan kell kezelni a kudarcot és a sikert. Ehhez, mint mondtuk, sok minden kellhet, de elsősorban egy edző, aki tud meríteni saját, korábbi versenyzői múltjából (nem csak golfból), aki együtt tud dolgozni egy játékossal, aki tudja, hogy a saját tanítványának mi teszi a legjobbat.

A Nyílt Bajnokságon játékosaink magukra voltak hagyva. Ha komolyan gondoljuk a fellendülést, el kell kezdeni játékosainkat nemzetközi szintűre csiszolni. A módszerek pedig nem elérhetetlenek. Még a Semmelweis Egyetemre is el lehet vinni a gyerekeket, ahol pedig egyszerű mérések alapján fel tudják mérni felkészültségük szintjét. Vagy ha már egyszer említettük a Jason Floyd Academy-t, oda is bármelyik edzőnk kilátogathat és megnézheti, hogy működik egy tulajdonképpeni golfozógyár. Múlt héten Balatonudvariban szintén egy nemzetközileg elismert tréner tartott órát a fiataloknak. Több pályára is lehetne ilyen személyiségeket hozni, és bizony tőlük kell tanulni. Még egyszer hangsúlyozzuk, megvannak a jó edzőink, de mindenkinek tudomásul kell venni, a PGA diploma még nem jelenti a maximális tudást, sőt talán a golfra igaz legjobban a mondás, mi szerint mindig van hova fejlődni. Ne csak játékosainktól várjuk a továbbfejlődést, itt az ideje az edzőknek is felzárkózni és tovább képezni magukat.

A PGAH elnöksége nemrégiben elhatározta, hogy komolyabban fog foglalkozni a továbbképzésekkel és a trénerek minősítésével. Ha ez ügyben történnek lépések, azokat csak üdvözölni fogjuk, hiszen egyre több a magát önkéntes jelleggel kinevező golfedző, akik vak tyúk is talál szemet módjára állnak neki oktatni. Az orvosok az elvégzett továbbképzések után crediteket kapnak, ami minősíti az ő szakmai felkészültségüket. A golfedzők esetében is el lehet képzelni egy hasonlót. Edzőnek lenni ugyanis rang, egy biztos tudásra van hozzá szükség és természetesen rettentő nagy felelőséggel jár.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés