Könnyed címvédés

Ugyan a férfiak mezőnyében is találni elképesztően tehetséges játékosokat, néha azért a hölgyek versenyeire is érdemes fél szemmel odapillantanunk. Az amatőr Lydia Ko például vasárnap történelmi tettet hajtott végre.

Ugyan a férfiak mezőnyében is találni elképesztően tehetséges játékosokat, néha azért a hölgyek versenyeire is érdemes fél szemmel odapillantanunk. Az amatőr Lydia Ko például vasárnap történelmi tettet hajtott végre.


Már a tavalyi évben csodájára jártak Lydia Ko tehetségének és játék intelligenciájának, ami nem is csoda, hiszen rendkívül fiatalon – amatőrként – sikerült megszereznie élete első PGA Tour címét. Az akkor 15 éves golfozó a Canadian Women’s Openen tudott nyerni, amivel azonnal beírta magát a történelembe.


Ő lett ugyanis minden idők legfiatalabb játékosa, aki valaha profi golfversenyt tudott nyerni. Az idei szezonban voltak kisebb-nagyobb hullámvölgyek, ám a 2013-as kanadai megmérettetésre erőn felül készült. Különleges hely ez számára, hiszen rengeteg szép emlék köti ide, az előbb említett okokból kifolyólag.


A most 16 éves játékos vasárnap egy kiváló kört futott a Royal Mayfair Golf Club pályáján, és összességében 5 ütéssel nyerte meg a tornát. A dél-koreai származású golfozó az utolsó napon egy 64-es score kártyát adhatott le, így a neve mellé -15 került, míg az őt követő Karine Icher -10-es eredménnyel vonulhatott le a pályáról.


Az új-zélandi hölgy tehát a történelemben az első olyan amatőr a golf világában, aki két alkalommal is győzni tudott az LPGA Touron, és az első, akinek sikeresen összejött a címvédés a sorozatban. És nem győzzük elégszer hangsúlyozni, hogy Ko még csak 16 éves! Bele se merünk gondolni, hogy ha tartja magát ezen a szinten, netán még tovább fejlődik, akkor milyen távlatok nyílhatnak meg előtte… Elképesztő dolgokat produkált már, és ennyi idősen nem keveset tett le az asztalra…mi jöhet még?


„Kicsit azért meg vagyok lepve, bár én is éreztem, hogy kint a pályán megy a játék, aminek nagyon örültem személy szerint. A mai napra a célom egyébként az volt, hogy -5-öt játsszak, és maradjak a saját játékomnál. Ha valaki más sokkal jobbat ütött volna a zárónapon, akkor az ellen nem tudtam volna tenni semmit sem.” – nyilatkozta a fiatal bajnok.


Az idei Canadian Open zárónapját egyébként a svédek kiválósága, Caroline Hedwall kezdhette meg, akinek háromütéses előnye volt kollégájával, a későbbi győztessel szemben, ám Ko hamar megadta az alaphangot vasárnapra. Az első 8 szakaszából 5-ön birdiet ütött, amit egyébként nem tudtak sokan lekövetni, majd vissza se nézett, ment tovább.


A második helyen végzett Icher egyébként egészen jól járt azzal, hogy Ko végül megszerezte a győzelmet, amatőr státusza miatt ugyanis a francia játékosé lett az első helyezettnek járó 300.000 dollár. Egy rendkívül jó kedélyű, és nem utolsó sorban fair játékosról van szó egyébként, ami a vasárnapi nyilatkozatából is egyértelműen kiderült.


„Természetesen, ez az eredmény sem rossz, és örülök is neki, de egy nap szeretnék majd tornát nyerni, de örülök, hogy Lydia-nak sikerült ismét győzelmet aratnia. Teljes mértékben megérdemelte. Biztos vagyok benne, hogy keményen dolgozik, főleg Kanadában, amely egy speciális helyszín számára.” – tette hozzá a francia.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés