Jókor jött segítség

 Véget ért az idei Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság. A verseny még soha nem látott nemzetközi részvétellel zajlott, sajnos pont a magyarok nem tudták hozni legjobb formájukat, pedig előzetesen ezt vártuk tőlük.

Véget ért az idei Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság. A verseny még soha nem látott nemzetközi részvétellel zajlott, sajnos pont a magyarok nem tudták hozni legjobb formájukat, pedig előzetesen ezt vártuk tőlük.

Rózsa Csilla után elsősorban Vadkerti Adél volt az, akitől számíthattunk arra, hogy esetleg valami különlegeset produkálhat a mezőnyben, hiszen már a sokadig nemzetközi verseny óta, sztárjátékosunk mögött, mindig ő a második legeredményesebb magyar.

Adél végül a lányok között 10. helyre tudott bejönni és fiúk kategóriájával együtt nézve ezúttal is a második legjobb hazai játékos lett Horváth Marcellel holtversenyben. Mindkét játékosunk összesen +29-et játszott, de míg Marcell az első napon játszott a legjobban és onnan rontott folyamatosan, addig Adél az utolsó napon játszott a legjobban.

„Igazság szerint jól éreztem magam a versenyen, az idő és a pálya is megfelelő volt, valahogy mégsem ment a játék az elején. Igazából a rövid játékommal volt a baj, a többi tűrhetően ment. Aztán a harmadik nap sikerült sokkal jobban játszanom, ebben hatalmas szerepe volt Horváth Ádámnak, aki kijött nekem caddy-zni. Ez nagyon jót tett nekem, sokat segített, hogy volt valaki akivel, megbeszélhettem az ütő választásokat, azt, hogy merről fúj a szél, és, hogy menet közben átbeszéltük az ütéseimet. Mindez hihetetlenül sokat jelentett nekem” – mondta Adél.

Versenyzőnk így összességében elégedett az elért helyezéssel, de ő is úgy érzi, talán több volt benne, mint, amit végül ki tudott hozni magából. A sok külföldivel kapcsolatban annyit jegyzett meg, hogy az első nap két török lánnyal volt, aztán két osztrák lánnyal, akik kedvesek, aranyosak voltak de nem köttettek életre szóló barátságok.

A távolabbi terveiről egyelőre annyit tudott mondani, hogy most kezdődik a tanév és a legnagyobb fejtörést, az okozza, hogy fogja tudni megoldani az edzéseket a hétköznapokban az iskola mellett. A hétvégéit viszont, ahogyan eddig is, biztosan a pályán tölti.  


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés