Behúzott kézifékkel

A tegnapi napon véget ért az idei Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság. A verseny még soha nem látott nemzetközi részvétellel zajlott, sajnos pont a magyarok nem tudták hozni top formájukat.

A tegnapi napon véget ért az idei Magyar Amatőr Nyílt Bajnokság. A verseny még soha nem látott nemzetközi részvétellel zajlott, sajnos pont a magyarok nem tudták hozni top formájukat.

Rózsa Csilla természetesen ismét nyert, nem is kell mondanunk, hogy ez kicsit sem meglepetés. Reméljük, ezen verseny után már ki tudja magát pihenni, mert ez elmúlt három napban Balatonudvariban már látszottak rajta a fáradtság jelei. Ezt a versenyt tulajdonképpen behúzott kézifékkel nyerte meg, de az elmúlt két hét hajtása után ez nem meglepő, különben meg a győzelem az győzelem. Az első napon nem kezdett erősen, csak +6-ot (78) tudott játszani és ezzel egyből 6 ütéses hátrányba került az első helyezettel szemben. A második napot már egy kiváló 0-ával hozta le, míg az élen állóak rontottak és így végül az utolsó napot csupán egy ütéses hátrányban kezdte meg. Az utolsó napon játszott +4-es score nem tűnt olyannak, amivel hátrányt lehet ledolgozni, de közvetlen riválisa ismét nagyot rontott, így Csicsi végül ezzel a hajrával is bajnok tudott lenni. Az, hogy a rangsorban a Csilla előtt állók, a következő napon mindig összezuhantak persze már önmagában jelzésértékű. Úgy tűnik, játékosunknak már megvan a hírneve, amitől ellenfeleinek lába rendre megremeg. A második helyezett egyébként az első nap után még élen álló osztrák lány, Anja Purgauer lett. A harmadik helyen a belga Camille Richelle jött be.

A magyar lányok közül Vadkerti Adél a 10. helyre tudott feljönni (83, 82, 80), neki talán az utolsó napi eredménye kezdett már hasonlítani arra, amit a verseny eleje óta vártunk tőle, illetve Briglovics Boróka a 18. helyen végzett végtelenül kiegyensúlyozott, ámbár összességében a megszokottnál halványabb játékkal (86, 85, 85). Az ő esetében különösen sajnáljuk, hogy a Junior Open után itt sem tudta megmutatni igazi önmagát. A cut-ba jutott negyedik magyar lány, Szemerey Lili sajnos szintén küszködött a verseny három napja alatt. Ő sem tudta most hozni legjobb formáját, ráadásul az utolsó napon még csúnyán el is szállt (89, 95, 109).

Ennek ellenére viszont a lányok mezőnyében győzelemmel és még egy top 10-es eredménnyel zártunk, míg – bár tudjuk, hogy a férfiak mezőnye nemzetközi szinten erősebb – a magyar fiúk nem voltak tényezők ezen a versenyen. Pedig a külföldi játékosok sem dobálóztak mínuszos eredményekkel. A győztes a holland Vince van Veen lett, aki mindhárom napon 0-át játszott. A második helyet a német Patrick Kopp szerezte meg (74, 72, 74), a harmadik hely pedig itt is egy belga játékosé, név szerint Alan de Bondt-é (76, 74, 73) lett. Az eredménylistán a legjobb magyart a 28. helyen találjuk, ő pedig nem más, mint Horváth Marcell. Az nem meglepetés, hogy magyarjaink között ő lett a legjobb, de hogy ezt ilyen eredményekkel érte el, az már az. Az elmúlt időszakban egyre jobb és jobb játékot mutatott, még ha ő maga nem is volt mindig mindennel elégedett, így aztán érhetetlen, hogy mi történhetett most játékával. Az első napi 78-as eredménye még egy közepes kezdésnek tűnt, ahonnan azt hittük, Marcell csak építkezni fog. Ehelyett sajnos a következő két napban csak rontott eredményein. Jött egy 82, majd egy 85. Egy pozícióval mögötte, a 29. helyen találjuk Simmes Alexandert, akinek ugyancsak nem jött ki a lépés. Ő ugyan két napon tudott 80 alatt játszani, de eredménysorában még ott éktelenkedik egy 90-es score is (79, 90, 79), így aligha lehet elégedett. Különben őt ismerve pusztán 79-es eredményekben sem lelte volna kedvét, hiszen ő is tudja, tud ennél jobban játszani. A harmadik legjobb játékosunk a tavalyi magyar bajnok Szeberényi Máté lett (87, 85, 83), aki a 33. helyen végzett.

Egyszóval nem tudni, mi történt a magyar játékosokkal ezen a versenyen, de hogy nem úgy fogunk emlékezni erre a három napra, mint a magyar golf legnagyobb diadalmenete, az biztos. Természetesen játékosainkat továbbra is támogatjuk és ezen verseny után is jár nekik vállveregetés, a bíztató szavak és a további buzdítás. Itt most nem jött ki a lépés és bár Rózsa Csillának köszönhetően győzelmet ünnepelhetünk, azért reméljük, lesznek még ennél jobb versenyeink! Egyébiránt a verseny jó hangulatban zajlott és a szervezők is kitettek magukért. A pályát minden külföldi játékos csak dicsérni tudta függetlenül attól, hogy éppen melyik green-en szenvedtek meg a break-ekkel. Balatonudvari ismét megmutatta, hogyan kell nemzetközi versenyt rendezni.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK AZ MGSZ EAGLE RENDSZERÉBEN!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés