Tiger bizakodik

Az idei playoff első állomásának harmadik játéknapján megdőlt a pályarekord, pedig az erős szél jócskán kitolt a játékosokkal, ám voltak néhányan, akik szembenéztek az időjárással, és felvették a kesztyűt.

Az idei playoff első állomásának harmadik játéknapján megdőlt a pályarekord, pedig az erős szél jócskán kitolt a játékosokkal, ám voltak néhányan, akik szembenéztek az időjárással, és felvették a kesztyűt.


A Liberty National pályáján, szombaton leginkább a szél volt az úr, és ez sokak játékán meg is látszott. Átrendeződtek az erőviszonyok, bár néhányan igyekeztek kedvező pozícióban zárni a playoff első állomásának harmadik játéknapját, többen elvéreztek a kísérletezés közben. Mindez persze nem igaz Matt Kuchar és Gary Woodland esetében, akik az első helyről kezdhetik majd meg a küzdelmeket.


Kuchar szombaton egy 70-es score kártyát adhatott le, míg kollégája egy 68-as eredménnyel a zsebében térhetett nyugovóra. Mindkettejük neve mellett -12 szerepelt a nap végén, amellyel ugyan vezetik a tabellát, de egy cseppet sem lehetnek nyugodtak, hiszen nem kevés golfozó érheti be őket a mai zárónapon.


 

Egyetlen ütéssel van például lemaradva az a Kevin Chappell, aki tegnap megdöntötte a pályarekordot, miután egy bogey mentes, 62-es kört produkált. A játékos beütött 9 birdiet, és elérte azt, hogy őt is a torna esélyesei között emlegessük. A játékos egyébként a hátsó szakaszokon kezdte meg a játékot tegnap, és azonnal megadta az alaphangulatot szurkolóinak. A kiváló forma a forduló után sem lankadt, a golfozó pedig rendkívül elégedetten távozhatott a pályáról.


Mindez annak fényében utal profi teljesítményre, hogy szombaton a The Barclays helyszínén a szél volt az úr, ami sokaknak komoly fejtörést okozott. Chappell azonban bebizonyította, hogy lehet akármilyen szél a pályán, fizikailag elérhető az alacsony score, amennyiben az ember a megfelelő taktikát alkalmazza, és még némi szerencsével is rendelkezik.


A játékos egyébként ezt nyilatkozta szombaton: „Ha valaki azt mondta volna nekem, hogy ebben a szélben 62-es eredményt el lehet érni, valószínűleg körbe röhögtem volna.” Nos, a röhögés ezúttal elmaradt, ám az elégedett sportolói számadás megvolt.

 

 

Négy ütéssel van csak lemaradva Tiger Woods, aki ugyan még küzd fájós hátával – amit a hotelszoba ágyának nem megfelelő kialakítása eredményezett állítólag -, de azért még mindenképpen a fő esélyesek táborát erősíti. A jelenlegi világelső szombaton egy 69-es kört produkált, ami pont elég volt ahhoz, hogy az élmezőnyben tudjon maradni.


David Lynn
is ugyanennél az eredménynél tart, így az ő neve is vastagon benne van a kalapban. A brit golfozó tavaly nyert kártyát a PGA Tourra azután, hogy második lett a PGA Championshipen, ám a 2013-as szezonban eddig nem tündökölt valami fényesen. Voltak ugyan top10-es helyezései, de nagy általánosságban nem mondható el, hogy a legjobbak között végez az amerikai sorozatban. Talán ezen a héten másképpen alakulnak a dolgok…


Az élmezőnyben foglal helyet még Kevin Streelman, a fiatal Jordan Spieth, Bubba Watson, az idei US Open bajnok, Justin Rose, Jim Furyk és Rickie Fowler is, akik mind -7-es eredményről vághatnak majd neki a vasárnapi zárónapnak. A kétszeres major bajnok tehetség, Rory McIlroy tegnap 71-et játszott, ami a pénteki 65-ös eredmény után egy kisebb visszaesés. A neve mellett jelenleg -6 található, akárcsak Sergio Garcia, vagy az idei Masters bajnok, Adam Scott esetében.


Kíváncsian várjuk, hogy az időjárás mennyiben fogja befolyásolni a golfozók teljesítményét a zárónapon, Tiger milyen mértékben lesz képes függetleníteni magát a fájdalmaitól, és sikerül-e valakinek megszerezni karrierje – vagy az idei – első győzelmét. Ma mindenre fény derül.


A harmadik játéknap összefoglalója


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés