Jól csengő magyar hajrá!

Az idei International Match Play Trophy zárónapja nagyon jól sikerült a magyarok számára. A bad waldsee-i torna tegnapi napján Rózsa Csilla megnyerte a versenyt, míg a többiek is legjobb formájukban fejezték be a versenyt.

Az idei International Match Play Trophy zárónapja nagyon jól sikerült a magyarok számára. A bad waldsee-i torna tegnapi napján Rózsa Csilla megnyerte a versenyt, míg a többiek is legjobb formájukban fejezték be a versenyt.

 

Miután Csilla tegnap előtt simán verte olasz ellenfelét az elődöntőben, tegnap délután a német Alexandra Lessing ellen játszhatott döntőt. Az első napon lejátszott stroke play selejtező alapján a német lány az ötödik helyen volt kiemelve, míg Csilla a második volt, így a számok papíron a magyar lánynak kedveztek. A döntőben Csilla lassan őrölte fel ellenfelét. Hét lyuk után még csak eggyel vezetett, de a német lány nem sokáig tudta tartani a lépést a magyarok reménységével. Csilla végül három lyukkal a vége előtt bajnok lett, a vége 4&3. Fantasztikus győzelem ez a magyar lánytól, akiről tényleg elmondhatjuk, hogy élete formájában van. A Young Masters után még az előtte tornyosuló láthatatlan falról beszéltünk, amit át kell törnie, azonban ezt másfél héttel ezelőtt már megtette az RB German Junior-on és azóta még két versenyt húzott be úgy, hogy azok kívülről már bámulatosan könnyű győzelmeknek tűntek. Ezen a versenyen is talán csak az első match play ellenfele, Valerie Gress izzasztotta meg egy kicsit, a továbbiakban már több lyukkal a meccs vége előtt zsebre vágta a győzelmeket. A következő állomás számára a Magyar Nyílt Bajnokság, ahol megint külföldiek, ráadásul ezúttal felnőtt játékosok ellen bizonyíthat majd. Csilla formáját nézve inkább a vendégeknek van félnivalójuk.

Ne feledkezzünk meg persze a tegnap zárult versenyen résztvevő másik három magyarról sem. Csilla mögött, aki a legjobb helyen végzett és, aki megint nagyon ígéretesen játszott, az ismét Vadkerti Adél volt. Ez már a sokadig verseny, amin sztárjátékosunk mögött, ő a második legeredményesebb magyar. Sajnos egy 80 feletti score ezúttal is becsúszott a három napba, ezen még korrigálni kell a jövőben, de egyébként Adél megint kiegyensúlyozottan hozta a score-okat (79, 81, 77), megint egy idegen pályán. A vigaszágon a negyedik helyen végzett (két ütéssel lemaradva a másodikról), így elévéve a match play-t játszott nyolc játékost, a versenyen résztvevő lányok között összesítésben a 12. helyet szerezte meg.

A magyar fiúknak ehhez képest az első két nap után úgy tűnt, nem terem sok babér, azonban a harmadik napon mindketten egészen jó eredményekkel zártak, így megmentették maguknak a versenyt. Rózsa Dávid a vigaszágon 28. helyen végzett, miután az első két napon ütött 86-os eredményeit a harmadik napon egy kerek 80-nal fejelte meg. Másik fiúnk, Csányi Olivér holtversenyben a 33. lett. Ő második napi eredménye miatt sajnálkozhat igazán, mert az első napi 88 még javítható lett volna, de az utána ütött 96 már alapból az utolsó pozíciók valamelyikére predesztinálta. Különösen fájó volt ilyen szempontból a harmadik napi eredménye, hiszen ekkor már 78-at ütött, ami azt jelentette, hogy ilyet is tud, azonban az első két nap eredményei után az utolsó napon ezzel már semmire nem ment. Fiaink egyelőre azon játékosok közé tartoznak, akik nyomás alatt csak időről időre tudják megcsillantani valódi tudásukat, pedig egyébként mindketten nagy tehetségek, és ha egyszer kijönne nekik a lépés három napon keresztül, egy-kettőre a mezőny első felében találnák magukat. Valószínűleg ide is jól illik a fal metafora, most rajtuk a sor, hogy ledöntsék ezt.

A verseny szervezők az IMT hivatalos Facebook oldalán köszönték meg a részvételt a magyar csapatnak, jelezve, szívesen látnak minket viszont jövőre is.

EREDMÉNYEK!

MATCH PLAY UTOLSÓ KÖR LÁNYOK

STROKE PLAY FIÚK

STROKE PLAY LÁNYOK

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés