Akit bulldózernek hívnak

Hölgyeim és uraim, köszönjük megtisztelő figyelmüket, ezennel véget ért az RB German Junior, az egyik legrangosabb európai junior golf verseny. A viadal győztese végül kiélezett csatában a magyar lány, Rózsa Csilla lett.

Hölgyeim és uraim, köszönjük megtisztelő figyelmüket, ezennel véget ért az RB German Junior, az egyik legrangosabb európai junior golf verseny. A viadal győztese végül kiélezett csatában a magyar lány, Rózsa Csilla lett.

Ó Csilla, hol is kezdhetnénk dicséretedet, vagy inkább hozzád intézett ódánkat, vagy a rólad szóló hőskölteményünket? Két héttel ezelőtt azt mertük írni, hogy egy fal magasodik előtted, és ettől nem tudsz három napon keresztül mínuszokat hozni, erre mit teszel velünk? Az első adandó alkalommal megcáfolsz minket! Hát mi örülünk a legjobban, hogy tévedtünk!

Rózsa Csilla már tavaly év vége óta vezeti a WJGS világranglistáját, de versenyt eddig nem sikerült nyernie a sorozaton, hiába járt hozzá többször is igen közel. A tegnap véget érő RB German Junior azonban mindent megváltoztatott. Az első napon Csilla egy mérsékelt -2-vel kezdett, ami az eddig megszokott higgadt kezdésnek tűnt, ebből nem lehetett sokat leszűrni. Ilyenkor még holtversenyben a harmadik helyen állt, és a német (Laura Lorenzen) éllovas három ütéssel volt előtte. Ezután jött a felkavaró élményeket hozó második nap, amire nem mondhatjuk, hogy nem volt szép, de egy ideig úgy tűnt, hogy még szebb lesz. Csilla két szakasszal a vége előtt -7-el állt, majd végül „csak” -5-tel végzett, amivel a második helyre jött fel, egy ütéssel az - immáron - svéd – és egyébként Csillánál idősebb/tapasztaltabb - listavezető mögé.

A harmadik nap végül őrült drámát hozott, de Csilla tulajdonképpen csupán egyetlen szakasz erejéig állt vesztésre (már, ha azt vesszük, hogy, aki második lesz, végülis veszít). Csillának egy ütés volt a hátránya. Az első szakaszon ő is, és Lynn Carlsson is birdie-t ütött, majd a következő szakaszt a svéd lány bogey-ra hozta, így az eredmény összesítettben egyenlő lett kettejük között. Innentől ideget őrlő harc kezdődött az első helyért.

Csilla többször vezetett egy-egy ütéssel - vagy Carlsson bogey-ja, vagy saját birdie-jének köszönhetően -, de a svéd lány mindig vissza tudott jönni. 13 szakasz után Csilla három birdie-vel, két bogey-val, Carlsson három birdie-vel, három bogey-val állt, így az első helyért folytatott harc rájátszásra torkollott volna. Csilla azonban a 13-mason ismét birdie-t hozott, amire Carlsson nem tudott válaszolni, sőt a 15-ösön csak bogey-t ért el, ami azt jelentette, hogy hárommal a vége előtt a magyar lány két ütéssel vezetett összesítettben. Csilla ezután ütött egy bogey-t, majd egy birdie-t, míg Carlsson par-okat hozott, így a 18-as lyukra érve a magyar lány még mindig kettővel vezetett. A 18-ason aztán a svéd rivális birdie-zett, Csilla par-t hozott, így végül a magyar lány egyetlen ütéssel – a három nap alatt -9-et játszva - megnyerte a versenyt. A második helyezett a svéd lány lett, a harmadik helyet jócskán lemaradva az izlandi Sunna Vidisdottir (-1) szerezte meg.

Két héttel ezelőtt írtuk meg cikkünket, ami arról szólt, hogy véleményünk szerint valami sajnos mindig hiányzik Csicsi játékából. Ha tudtuk volna, hogy egy ilyen cikk után játékosunk egyből rácáfol állításainkra, higgyék el, előbb megírtuk volna!

Azt mondtuk, egy fal magasodik Csilla előtt, de ugyan ha ez valóban így volt, akkor a játékos ezúttal nagyon okosan egy bulldózerrel szerelkezett fel, és biztossá tette, hogy az a fal most már a földdel legyen egyenlő. Csillára ezek után nem találunk jelzőket. A magyar golfhoz képest eddig ő volt az, aki fantasztikus, aki zseniális volt, aki űrgolfot játszott. Ha korábban idáig elmentünk, akkor most már nem tudunk új szót arra, amit ő tesz a mi szerény sportágunkkal. Ha eddig ő volt a zászlóshajó, most már ő az egész flotta!

Gyerekes rajongásunk közepette azért ne feledkezzünk meg a verseny másik magyar résztvevőjéről, Simmes Alexről sem. A magyar fiú egy +5-ös eredménnyel fejezte be a versenyt, így végül +13-mal, és a 48. helyen végzett. Örültünk részvételének, de biztos ő sem fog megharagudni, ha erre a versenyre Csilla miatt fogunk emlékezni.

EREDMÉNYEK!


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés