Nem a major teszi a szezont

Azt persze nem állíthatjuk, hogy Tiger Woods örülne, ha ezen a héten, az év utolsó major tornájáról üres kézzel távozna, de véleménye szerint nem a major győzelmek tesznek egy szezont kiválóvá. A játékos nem a levegőbe beszél.

Azt persze nem állíthatjuk, hogy Tiger Woods örülne, ha ezen a héten, az év utolsó major tornájáról üres kézzel távozna, de véleménye szerint nem a major győzelmek tesznek egy szezont kiválóvá. A játékos nem a levegőbe beszél.


Szinte minden szakértő egyetért abban, hogy a 2013-as szezonban Tiger Woods teljesít a legeredményesebben, és van is okuk ezt állítani. Az amerikai golfozó ugyanis idén már 5 alkalommal emelhetett kupát a magasba, legutóbb a WGC-Bridgestone Invitational elnevezésű tornán, amit egyébként nyolcadjára nyert meg.


A sikereit tekintve senki sem érhet a nyomába, ám egy valamiben mégiscsak adós maradt még a jelenlegi világelső: ez pedig a major győzelmek. Tiger ugyan többször megkísérelte a több éve tartó major hiányt pótolni, ám eddig ez a szál még elvarratlan maradt. A játékos a Mastersen a 4 lett, a US Openen a 32., a British Openen pedig a 6. Némileg hullámzó teljesítmény képét festi az előbb említett felsorolás, de tegyük hozzá, hogy az amerikai olyan tornákon nyert idén, mint például a Cadillac Championship, vagy a Players Championship. Persze, hiányzik a major a gyűjteményből – már jó pár éve -, de a játékos véleménye szerint a jó szezon nem a major elsőségektől függ.


„Úgy vélem, hogy ha egyszer nyersz egy major versenyt, az automatikusan azt jelenti, hogy kiváló szezonod van. Még ha minden más tornán nem is jutsz cut-ba, ha egyet nyersz, akkor már a történelem része lettél. Azt hiszem, hogy számomra ez a szezon nagyon szépen alakul, öt alkalommal nyertem már, és ha megnézzük az általam megnyert tornák minőségét – Players és két World Golf Championship, akkor nem panaszkodhatok.” – mondta Tiger.
Akárhányszor emlékeztetik az amerikait a 2008 óta tartó major hiányra – ami egy 17-0-s szériát jelent -, azonnal azt feleli, hogy eddig többször volt vasárnap versenyben, mint sem. És ebben van valami, ha jobban belegondolunk. Teljesen igaza van. Az elmúlt 17 major indulásából 9-szer végzett a legjobb 10-ben, az idei Mastersen a 4., a British Openen pedig a 6. lett. Tegyük hozzá, egyáltalán nem felmentésképpen, de a US Openen könyöksérüléssel bajlódott…


„Kicsit frusztrál a tény, hogy több alkalommal a győzelem közelébe kerültem, és két tornát végül kiengedtem a kezeim közül idén. Eljuttattam magam vasárnap a legjobb pozíciókba, aztán nem végeztem el a feladatomat. Ugyanez volt az Openen is.” – tette hozzá a világelső.


A hosszú ideje tartó nyeretlenségi szériáról pedig így nyilatkozott: „Valószínűleg ez a leghosszabb periódus az életemben, hogy nem nyertem egyetlen major versenyt sem. Nyilvánvalóan megvoltak az esélyeim a győzelemre. Ezeken a tornákon, a hátsó szakaszokon is megteremtettem magamnak a megfelelő lehetőségeket, de egyszerűen képtelen voltam nyerni. De a kulcs az, hogy nem szabad feladni a reményt, küzdeni kell, és végül úgyis ki tudom majd használni az esélyeimet.”


A címvédő egyébként az a Rory McIlroy, akinek ebben a szezonban egyáltalán nem megy a játék. Az év elején szponzort váltott, és egy nem mindennapi szerződést írt alá a Nike céggel, amelynek következtében új felszerelést is kapott, amihez látható módon még hozzá kell szoknia. Ezen a héten motivációt jelenthet számára azonban a tavalyi sikerélmény, amely szintén nem volt mindennapi, hiszen a fiatal északír 8 ütéssel nyert. Ebből lehet erőt meríteni, mert az biztos, hogy az idei teljesítményéből semmiképpen sem. Nem véletlenül választotta Rory azt a megoldást, hogy néhányszor visszanézi a tavalyi versenyt videón.


„Ez testbeszéd. Minden arról szól, hogyan tudod magad a megfelelő állapotba terelni, a testedet is beleértve. Azt hiszem, hogy mindösszesen csak szeretnék visszaemlékezni azokra az érzésekre. Tudni szeretném, milyen érzések kavarogtak bennem azon a héten, és néhány át akarok menteni erre a hétre is. Természetesen, csak a pozitív gondolatokról beszélek. Annak semmi értelme sincs egyébként, hogy leengedjek a vállaimat, és magamba roskadjak. Inkább megpróbálok ismét a topon lenni és kiharcolni a győzelmet.” – tette hozzá a játékos.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés