Nagyobb volt a hőség, mint mikor elhalasztották

  Szombaton, a zirci Forest Hills Golf Club pályáján tartották a Balaton Tour 2013-mas sorozatának harmadik, és egyben zárófordulóját. A fordulót eredetileg egy héttel előbbre tervezték, de elhalasztották a nagy meleg miatt. Érdesség azonban, hogy most hétvégén legalább ugyanolyan meleg volt, ha nem melegebb, mint korábban. A zárófordulón 27 golfozó vett részt.

 Szombaton, a zirci Forest Hills Golf Club pályáján tartották a Balaton Tour 2013-mas sorozatának harmadik, és egyben zárófordulóját. A fordulót eredetileg egy héttel előbbre tervezték, de elhalasztották a nagy meleg miatt. Érdesség azonban, hogy most hétvégén legalább ugyanolyan meleg volt, ha nem melegebb, mint korábban. A zárófordulón 27 golfozó vett részt.

A 27 golfozó közül jó néhányan a fődíjra aspiráltak, miután ott voltak a Tour előző két állomásán is. A tét nem más volt, mint egy mindhárom klubba (Balatongyörök, Balatonudvari, Zirc) érvényes 2014-es nyári tagság, így nem volt meglepő, hogy több ember volt, aki mindhárom versenyen részt vett. Természetesen külön csak a Forest Hills díjaiért is megérte versenybe szállni. Ami nagy öröm volt a szervezők számára, hogy a játékosok közül, akik korábban még nem játszottak Zircen, mindenki csak dicsérte a pálya minőségét.

A 30 fok fölötti hőmérséklet azt jelentette, hogy a játékosoknak nem csak a golfképességeikről, de állóképességükről, koncentrációjukról is tanúbizonyságot kellett tenniük ezen a nehéz, de gyönyörű pályán. A Forest Hills legénysége persze folyamatosan szállította a játékosoknak a vizes palackokat, a vizes törülközőket és jéghideg dinnyeszeleteket, hogy mindenki komfortosan érezze magát a hosszú játék során.

„Amit én nagy örömmel figyeltem a verseny alatt, az a játék minősége volt, amit a négy junior produkált (Surányi Balazs, Dobány Patrick, Décsy Dániel Gellért és Vaszkó Zsombor)” – mondta Gavin Irwin, a klub ír oktatója és egyben golfért felelős igazgatója. „Nem meglepő, hogy odakerültek a díjazottak közé, hiszen mindegyikük fantasztikus játékos. Azt hiszem, már látszik, hogy Rózsa Csillának és Hahn Rolandnak pozitív hatása van a többi juniorra. Nagyon lelkesnek és motiváltnak látom őket. Ezt a négy játékost mindenképpen szemmel fogom tartani az elkövetkező években. Remélem, a mi pályánkon is látom még őket játszani.”

Gavin külön örült, hogy a versenyt egyik játékos sem kényszerült feladni, pedig a nagy hőség ezt akár indokolttá is tette volna. Ezenkívül köszöni mindenkinek a részvételt és reméli, hamarosan mindenkivel újra találkozni fog.

Balaton Tour 3. forduló - Forest Hills (eredmények)

Bruttó: Kokol Ferenc (27 stableford pont)

Nettó A: 1. Koller György (36 pont)

                2. Fekete István (33 pont)

                3. Garami István (30 pont)

Nettó B: 1. Surányi Balázs (40 pont)

                2. Szabó János (38 pont)

                3. Dobány Patrick (37 pont)

Nettó C: 1. Gál Dávid (43 pont)

               2. Vaszkó Zsombor (38 pont)

               3. Csepregi Csegő (36 pont)

Nettó D: 1. Dákó Szabolcs (46 pont)

               2. Mátrai Zsuzsanna (32 pont)

               3. Morten Semmerud (31 pont)

Balaton Tour összesített eredmények:

Bruttó: Garami István (71 pont)

Nettó B: Surányi Balázs (108 pont)

Nettó C: Vaszkó Zsombor (89 pont)

Nettó D: Dákó Szabolcs (118 pont)


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés