A második napra javultunk

 Javában zajlanak már Csehországban az idei Monarchia Kupa küzdelmei. A magyar szenior válogatott egyelőre mérsékelten teljesít, de van még hátra egy nap. Az első napon, kedden párosaink közül Szabó Ferenc és Kovács Titusz le tudta győzni cseh ellenfeleit, de a többiek vereséget szenvedtek. A második napon Takács János és Dani Péter párosának a horvátok nem tudtak ellenfelet kiállítani, így ők bruttóban csak egymagukban játszották végig a szerdai napot, viszont a nettó csapatból a Steinhacker Róbert – Visnyei György és a Fehér Tibor – Pataky Nicolas páros is nyerni tudott. Nettóban az első napon kicsit többet vártunk játékosainktól, de sajnos várakozásainkkal ellentétben a résztvevő országok legalább ugyanolyan erősségű csapatokat indítottak ezen a versenyen, mint az EB-n. A második napra azonban feljavultunk és bizakodva várhatjuk a harmadik napot, amikor már minden játékos egyéniben fog szerepelni.

A pálya egyébként gyönyörű és jó minőségű, ezt senki nem tagadta.

Csapatunkból több játékost is megkérdeztünk véleményükről. Takács János a nagyon jól megtervezett pályát emelte ki és hogy mennyire élvezetes rajta játszani, illetve hozzátette, hogy bár tudtunk hendikep körül játszani, ez egy ilyen erős mezőnyben eddig nem volt elég.

Juhász Sándor nem volt boldog eredményét illetően, ráadásul őt még az ág is húzta. A tavalyi cseh szenior bajnokság után, idén ismét darázscsípést szenvedett el verseny közben, ráadásul nem is egyet.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés