Olivér a rengetegben

 Mint arról már korábban beszámoltunk, a mögöttünk hagyott hétvégén zajlott az European Young Masters. A magyar csapat tagjai között ott volt Csányi Olivér is. A fiatal játékos idén már több versenyen is bizonyított, így nem volt meglepetés, hogy a Young Masters keretébe is bekerülhetett.

Mint arról már korábban beszámoltunk, a mögöttünk hagyott hétvégén zajlott az European Young Masters. A magyar csapat tagjai között ott volt Csányi Olivér is. A fiatal játékos idén már több versenyen is bizonyított, így nem volt meglepetés, hogy a Young Masters keretébe is bekerülhetett.

Olivér az első két napon egyaránt +10-et játszott, a harmadik napon, azonban egy csúnya +19-el zárt. A versenyző visszatekintve elégedett első két napjával, de nekünk elmondta, ott a helyszínen ez még nem így volt. Mindkét napja után érezte, hogy voltak szakaszok, ahol hozhatott volna még ütéseket. Bár ez nem sikerült, visszatekintve – mint mondtuk - azért elégedett +10-es score-jaival. A harmadik napi eredményét ellenben nagyon bánja, főleg azért, mert tulajdonképpen csak a 14-es szakasz nehézségeinek tudható be rossz eredménye. Olivér ezen a szakaszon erdőbe került, és sajnos nem egy ütésébe került kikeverednie a rengetegből.

Összességében, társaihoz hasonlóan nagyon élvezte a versenyt, és remek tapasztalatokkal gazdagodott. Nagy élmény volt számára például, amikor az utolsó napon ő caddyzhetett Rózsa Csillának a hátsó kilencesen.

„Élvezet volt nézni a játékukat. Nem csak Csicsiét, hanem fligh-társaiét is. Nagyon jó játékosok, és nagyon szép megoldásokat láttam tőlük” – mondta.

Rózsa Dávidhoz hasonlóan Olivér is kiemelte a záróünnepség fantasztikus hangulatát, ahol a szervezők egy karaoke esttel lepték meg a játékosokat és edzőiket. Mint ahogy már korábbi cikkünkben is írtuk, a magyarok közül senki nem vállalta fel énekhangját, de nem mi voltunk az egyetlenek, akik inkább csak a háttérből kuncogtak a merészebbek teljesítményén. Mindezek mellett játékosunk rengeteg régi ismerőssel találkozott és sok új arcot is megismerhetett, akik közül többekkel újra találkozhat majd a Magyar Nyílt Junior Bajnokságon. Olivér jónak értékelte a magyarok teljesítményét, hozzátéve, hogy szerinte Csilla és Adél húzta leginkább a csapat szekerét, miközben elismerte, neki és Dávidnak sajnos becsúszott egy-egy rosszabb nap.

Játékosunk, a hazatérés után, hétfőn pihenni próbált, kedden azonban már a Junior Tour záró fordulójában vágtatott csatába. Sajnos nem jött ki annyira a lépés, mint szerette volna, a második kilenc szakaszon pedig már a szél is nehezítette a játékot. Elmondása szerint eredménye lehetett volna jobb is, de annyira azért nem bánkódik. Hátralévő versenyei közül kiemelkedik idei utolsó nemzetközi megmérettetése, a Boys Trophy, valamint a Magyar Junior Bajnokság. Olivér nagyon büszke arra, hogy beválasztották a Young Masters csapatába. Nagyon tehetséges, feltörekvő játékos, a junior csapat oszlopos tagja, aki előtt még nagy jövő áll ebben a sportban.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés