Soha sem késő

Ken Duke vasárnap megszerezte karrierje első profi PGA Tour címét, amire nem kevés évet kellett várni. Az amerikai golfozó 44 évesen ért fel a csúcsra, mégpedig a Travelers Championshipen. A serlegről playoff döntött.

Ken Duke vasárnap megszerezte karrierje első profi PGA Tour címét, amire nem kevés évet kellett várni. Az amerikai golfozó 44 évesen ért fel a csúcsra, mégpedig a Travelers Championshipen. A serlegről playoff döntött.


Ken Duke már az összes létező golfsorozatban részt vett, de természetesen a fő cél mindenképpen egy zsíros PGA Tour elsőség volt. Az amerikai játékos 1995-ben avanzsált profivá, és egészen vasárnapig nem jött el ez a pillanat. A játékos azonban okosan használta ki Bubba Watson botlását a zárónapon, és a playoffban is tökéletesen lendített. Duke tehát 44 évesen megszerezte élete első PGA Tour címét megmutatva, hogy sohasem szabad feladni az álmainkat, és ha az eredmények nem is jönnek azonnal – vagy évek múltán sem -, akkor sem lehet a kardunkba dőlni, menni kell tovább.


A játékosnak is szerencsét hozott az idei Travelers Championship, ahol egyébként az elmúlt 8 évben 6 golfozónak sikerült először nyerni az amerikai sorozatban. Ilyen volt például 2006-ban J. J. Henry, 2007-ben Hunter Mahan, Bubba Watson 2010-ben, és Fredrik Jacobsen 2011-ben. A TPC River Highlands tehát rendelkezik valamiféle különleges atmoszférával, ahol az elmúlt években a golfozóknak nem kevésszer sikerült az első nagy lépést megtenni. Duke-nak egyébként nem volt egyszerű dolga az idei tornán, mivel a mezőnyben szép számmal szerepeltek nagy nevek, a végső győzelmet ráadásul egy playoffban kellett kiharcolnia. A tapasztalt játékost azonban nem zavarták az extra szakaszok, sőt! A playoffban egyébként Chris Stroud volt az ellenfele, aki az első plusz szakaszon még tudta tartani a lépést, ám a másodiknál már nem.


Duke egyébként nem kizárólag a PGA Tour keretén belül próbálta halmozni a sikereket. Szinte az összes létező sorozatban szerepelt már hosszabb-rövidebb ideig, ám a győzelem ez idáig váratott magára. „Igen, elég sokat kellett várnom. Részt vettem már a Canadian Touron, kisebb tourokon, az Asian Touron, a South American Touron…az összesen. Ide tartozik a Web.com is, és nagyon örülök, hogy végre én is a PGA Tour nagy családjának tagja lehetek” – mondta vasárnap Duke.


„Hinned kell abban, amit csinálsz. Ezért tudnak ezek a fickók hétről hétre ilyen teljesítményt nyújtani és győzni a pályán. Mert hisznek abban, amit csinálnak. Ez is egy olyan dolog, mármint a győzelem, amit ha egyszer elérsz, utána sokkal könnyebben jön majd a többi. Valahogy így érzek most.” – tette hozzá a 44 éves játékos.


A caddie a hibás?


Bubba Watson sokáig nagyon szépen menetelt a tornán, ám vasárnap a hátsó szakaszoknál becsúszott egy hiba, amin talán elúszott a győzelem. A játékos egyébként az első napon 63-at, pénteken 67-et, szombaton pedig 70-et játszott. A tavalyi Masters bajnok a zárónapon nem játszott rosszul, ám a par3-as 16-os szakasznál nem sikerült megfelelően kordában tartania az ütését. A golfozó először a vízbe ütötte a labdát, majd a második próbálkozásánál jócskán túlütötte a greent.


Ő maga ezt azzal magyarázta, hogy míg az első ütésnél a szél nem segített, a másodiknál túlságosan is ráerősített az ütésre. Watson vasárnap is 70-et írhatott fel magának, így lecsúszott a playoffról, és így a győzelemről, illetve annak esélyéről. A játékos neve mellett ugyanis -10 szerepelt, míg Duke és Stroud -12-es eredménnyel zárta a versenyt, és készülhettek a playoffra.


Az internetre felkerült egy összeállítás, amelyen Watson látható, aki eléggé zabos caddie-jére, akit több alkalommal a baj forrásaként aposztrofál, mondván, rossz tanácsokat adott neki az egyes ütéseknél. Íme.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés