Villásreggeli

  Mint ahogy erről korábban már írtunk, divatba jött a versenysorozatok életre hívása Magyarországon. A honi golf társadalomban legalábbis ennek a trendnek a feléledését jelzi, hogy idén több klub is új házi versenysorozatot talált ki ilyen-olyan versenyfeltételekkel. A legjobb ebben az, hogy minden klub más napra tette versenyeit, így még válogatnunk is alig kell.

Legaktuálisabb újdonság a most vasárnap elrajtoló balatonudvari Sunday Brunch sorozat. Az elmúlt hetekkel ellentétben, az előttünk álló hétvégén nem választhatunk ezerféle verseny közül, ahol játszani tudnánk, így vasárnap délelőtt mindenképpen érdemes kipróbálni a Royal Balaton új találmányát.

A hendikepjavító vasárnapi sorozattal a klub elsősorban az új játékosokat célozza, de persze szívesen várnak mindenki mást is a stableford formában, egy könnyű reggeli (brunch) után lejátszandó 9 szakaszra.

A rendezvény végén a három legnagyobb hendikepjavítást elérő játékosokat díjazzák. A díjak változóak lesznek, de a hangsúly nem is ezen lesz. Egy ilyen versenyre a hangulat, az élmény és főleg a hcp módosítás miatt jönnek az emberek. A klub elsőre nem vár 20 feletti létszámot, de bíznak benne, hogy a rendezvény előbb-utóbb kinövi magát. A mostani hétvége jó alkalom lesz egy ütős kezdésre, hiszen máshol semmilyen nagy versenyt nem tartanak vasárnap.

A Sunday Brunch-ot ezentúl a klub minden vasárnap megrendezi és júniusban minden hétvégén egybe fog esni az aktuális nyílt napokkal is. A korábbi sikeres nyílt napokkal ellentétben, szezon közben a klub már nem teheti meg, hogy egész nap fogadja az érdeklődőket. A klub edzőinek rengeteg órájuk van azon kívül is, amiket a nyílt napokra érkezőknek tartanak. Emiatt a júniusi nyílt napok inkább csak nyílt órák lesznek vasárnap délutánonként.

banner ugynoksegi v2 260px

Keresés