Mi van ezzel a 13-mas számmal?

  Tegnap véget ért az Ausztriában Hahn Roland részvételével zajló Adamstal Open. Mint arról már tegnap beszámoltunk, a magyar játékosnak két nap után +3-mal a 16. helyen sikerült bejutnia a cut-ba. A harmadik napon eredményén már nem tudott javítani.

 Tegnap véget ért az Ausztriában Hahn Roland részvételével zajló Adamstal Open. Mint arról már tegnap beszámoltunk, a magyar játékosnak két nap után +3-mal a 16. helyen sikerült bejutnia a cut-ba. A harmadik napon eredményén már nem tudott javítani.

Roland tegnap +2-t játszott, amivel végül holtversenyben a 19. lett. Nem volt ez egy rossz eredmény játékosunktól. Egy kiváló pályán sikerült a második napon par alatt játszania, ami megsüvegelendő. Érdemes is hozzátenni, hogy a győztesen kívül senki más nem volt, aki mindhárom napon mínuszt tudott volna játszani, tehát tényleg nem volt könnyű jól teljesíteni a versenyen.

A pályával kapcsolatban kiemelnénk a 6. és a 13. szakaszt. Előbbit Roland mindhárom napon birdie-vel játszotta meg, míg utóbbin mindhárom nap duplát ütött. A 13-mas szakasz trükkösségéhez hozzátartozik, hogy Rolandon kívül mások is többször buktak rajta, és a dobogón végzettek is bogey-ztak rajta legalább egyszer.

IDE kattintva bárki szemügyre veheti az adamstali pálya 13-mas szakaszát. Sokat lehet bukni, hogyha az ember egy kockázatos ütéssel a második fairway-t célozza és végül a vízben landol. Egyébként pedig a green sem az egyszerűbbek közé tartozik. 

Ettől függetlenül, amit junior játékosainkkal kapcsolatban is sokan emlegetni szoktak, a legfontosabb a versenytapasztalat. Roland a belga Challenge Tour állomás után kevesebb, mint egy héttel már Adamstal-ban játszott. Ezt a szoros menetrendet fenntartva az eredmények is javulni fognak és lesz még abból a tizenkilencedik helyből első.

Ezen túlmenően pedig mindig élmény egy magyar játékos játékát figyelni valamilyen külföldi versenyen.

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés