Akárhová lép, nyer

Csütörtökön startol az idei Memorial Tournament, amelynek címvédője Tiger Woods. A világelső ebben a szezonban már négy alkalommal nyert, és arra készül, hogy győzelmeinek számát ezen a héten tovább gyarapítsa.

Csütörtökön startol az idei Memorial Tournament, amelynek címvédője Tiger Woods. A világelső ebben a szezonban már négy alkalommal nyert, és arra készül, hogy győzelmeinek számát ezen a héten tovább gyarapítsa.


Ma startol a PGA Tour keretében a Memorial Tournament, amelyet tavaly Tiger Woods nyert meg, karrierje során már 5 alkalommal. Az amerikai a tavalyi megmérettetésen végül két ütéssel nyert, a 2012-es szezonban pedig ez volt a második tornagyőzelme. Idén már jóval túlteljesítette magát, hiszen a 2013-as idényt nézve, a világelső már 4 győzelemnél tart, és sokak szerint nagy az esélye annak, hogy ezen a héten sikerül majd megvédenie a címét. Fontos hozzátennünk, hogy Tiger idén összesen 7 tornán vett részt, és ezek közül 4-et meg is nyert. Ez pedig, akárhogyan is nézzük, elképesztő nyerési arányt jelent.


A szakújságírók nemrégiben arról tanakodtak, hogy Tigernek mely pályák fekszenek leginkább? Ezen a héten egyébként a játékosok egy olyan pályán játszanak majd – Muirfield Village -, amit a legendás Jack Nicklaus tervezett. A létesítmény egyébként azon 5 pálya közé tartozik, ahol Tiger 5 vagy annál több győzelmet szerzett már eddigi 79 PGA Tour elsőségéből. A Nicklaus tervezte pályák nagyon is fekszenek az amerikainak, és ezzel ő is tisztában van. Mi lehet a kulcs? „Az ő pályáin valahogy kényelmesen érzem magam, és a kialakítás is passzol a játékomhoz. Bőséges hely van a tee-k körül, a greenek kemények. Hogyha hibázol a greenen, akkor a pálya komolyan próbára teszi a rövid játékodat. Az előbb említett okok miatt gondolom, hogy ez a pálya illik hozzám, mivel az ilyen körülményeket jól tudom hatástalanítani.” – mondta Tiger.


Az amerikai pedig így nyilatkozott Nicklaus és a pálya kapcsolatáról: „Jack nagyon fegyelmezetten játszott mindig, és voltak helyzetek, amikor kifejezetten agresszív volt a pályán, de akkor csinálta jól a dolgokat. Ez a pálya is számos lehetőséget ad arra, hogy a játékosok agresszívak legyenek, de ezzel együtt nekünk is fegyelmezettnek kell maradnunk, és el kell tudnunk juttatni a labdát a meghatározott pontokra.” A legendás golfozó elmondta, hogy véleménye szerint vannak olyan pályák, ahol Tiger híresen jól teljesített mindig. Ilyen a Muirfield, a Pebble Beach vagy az Augusta pályája. Nicklaus hozzátette, hogy anno ő is inkább azokon a pályákon játszott, amelyeket szeretett, és ahol magabiztosan tudott ütőt ragadni. Kiemelte, hogy nem csak a 4 major tornára készült extra módon, hanem azokra a versenyekre is, ahol azokon a pályákon játszhatott, amelyek a leginkább illetek hozzá.


Tiger idei 4 győzelméből egyébként 2 azon a pályán történt, ahol kifejezetten sokszor nyert már karrierje során. Ilyen a Bay Hill pályája, ahol már 8 alkalommal tudott győzni, illetve a Torrey Pines, ahol eddig 7-szer tudott már nyerni. Az idei szezon egyik legmeglepőbb elsősége a TPC Sawgrass pályáján történt, amit sokan Tiger Waterloo-jaként szoktak emlegetni, és nem fogadtak volna rá nagy tétben, hogy a golfozó nyerni tud majd idén ott. Az amerikai azonban 2001 után ismét győzni tudott az említett helyszínen, amellyel bebizonyította, hogy nem csak a számára kedves pályákon tud kiemelkedőt nyújtani. Hasonlóan vélekedik egyébként Rory McIlroy is az üggyel kapcsolatban.


„Azt hiszem, mindez azért van, mert számára mindegy, hol ragad ütőt. A legtöbb golfpálya ugyanis illik Tigerhez, legalábbis én így gondolom. Ebben az évben megnyerte a Players Championshipet, és ez az a golfpálya, amiről úgy tartják, hogy nem passzol hozzá. Az igazság az, hogy mindig jól játszik, akárhová megy. Nem arról van szó, hogy mindig ugyanazokra a pályákra látogat, és ott mindig nyer. Ő bárhol képes nyerni.” – mondta Rory.


Davis Love III ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet egy fontos részletre. Tiger menetelését és magát a jelenséget Michael Jordanéhoz hasonlította. A legendás kosaras valóban megállíthatatlannak tűnt a pályán, a nézők és a rajongók pedig egy idő után elvárták tőle, hogy minden adott szögből pontot érjen el, mivel ő a világ legjobbja. Az elvárásokat elképesztően magasra tette a Chicago Bulls egykori sportolója, és ha egy meccsen nem 30 pontot átlagolt, hanem 28-at, sokan azt hitték, baj van. Valahogy hasonlatos a helyzet Tigerrel is. Őt tartjuk a világ legjobb golfozójának, és elvárjuk tőle, hogy időről-időre villanjon és kápráztasson el minket. Ha sorozatban nem nyer tornákat, akkor azt hisszük, hogy valami baj van vele. Tiger ráadásul ebben a szezonban már olyan magasra tette a lécet a 4 győzelmével, amit nehezen lehet majd befogni. A játékos egyébként azt nyilatkozta a napokban, hogy nagyon jó formában van, és boldog, összhangban van magával, amit már tényleg régóta nem tapasztalt. Az, hogy ebben a szezonban már 4 alkalommal tudott nyerni, véleménye szerint annak a jele, hogy egyre pontosabb és koncentráltabb játékot képes produkálni a pályán.


A világelsőnek egyébként nem lesz könnyű dolga ezen a héten, hiszen a mezőnyben olyan nevek szerepelnek, mint Nicolas Colsaerts, Lee Westwood, Luke Donald, Brandt Snedeker, Charl Schwartzel, Adam Scott, Ernie Els, Bubba Watson és Justin Rose. Bár a tavalyi mezőnyre sem lehetett panaszunk, az biztos, hogy az idei verseny is izgalmas lesz, már csak a játékosok miatt is.

 

Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés