Megyek tovább

Matteo Manassero nem az a henyélős, megelégedős típus, és igaza van. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg, és ezzel a fiatal olasz is tisztában van. Miért ne érhetne fel a csúcsra ezen a héten is? A győzelemnek semmi akadálya sincsen.

Matteo Manassero nem az a henyélős, megelégedős típus, és igaza van. Addig kell ütni a vasat, amíg meleg, és ezzel a fiatal olasz is tisztában van. Miért ne érhetne fel a csúcsra ezen a héten is? A győzelemnek semmi akadálya sincsen.


Amellett, hogy a golf az egyik legmagányosabb sportág, talán a legkiszámíthatatlanabb is. Ha az ember bal lábbal kel fel, félremehetnek a drive-ok, ha kilöttyinti a kávéját reggel, a puttok sem sülnek majd úgy, ismerjük ezeket az apróságokat, amik tudatalatt is képesek befolyásolni a teljesítőképességet. A másik része a dolognak pedig az, hogy ha érezzük, hogy nyeregben vagyunk, akkor mindent ki szeretnénk húzni magunkból, nehogy elmúljon a szerencsénk. Valahogy így gondolkodik Matteo Manassero is, aki a múlt heti győzelme után a legfiatalabb BMW PGA Championship győztesének is vallhatja magát, egyéb más címek mellett.


A fiatal olasz túlélte a rideg brit nyarat, tehát az esőt, a villámlást, a zord körülményeket múlt héten, ami már önmagában elismerésre méltó. Voltak szép számmal olyanok, akiknek túl sok volt a szigetországi időjárás, és ez rányomta a bélyegét a teljesítményükre is. Az első nap még enyhének számított, ám a második maga volt a pokol a pályán. Már többször megírtuk, de olyan nevek búcsúztak a tornától, mint Luke Donald vagy Rory McIlroy. utóbbinak mondjuk ebben az évben nem ez volt az első olyan versenye, ahonnan idő előtt kellett távoznia. De, most maradjunk az itáliai fiatalembernél, aki a zárónap után úgy nyilatkozott, hogy most ő világ legboldogabb embere. És ez nem is lehet vitás.


És mitől lehetne még ennél is boldogabb? Ha mondjuk ezen a héten is trófeával térne haza. Matteo szerint ugyanis semmi akadálya sincsen annak, hogy tovább folytatódjon ez a sikerszéria számára. A golfban ráadásul kiemelt jelentősége van az aktuális lelkiállapotnak, és az olasz most minden bizonnyal a felhők fölött jár, és duzzad a tenni akarástól. A vasat pedig tényleg addig kell ütni, amíg meleg. Az újdonsült bajnok ezzel kapcsolatban így nyilatkozott: „Annyi hét van az évben, amikor nem játszom jól és csak szenvedek a pályán. Jelenleg nagyon is jól teljesítek, és mindenáron ki akarom használni ezt.” Nem túlbuzgóságról van szó, hanem a saját állapotunk helyes felméréséről és annak optimalizálásáról.


Matteo a győzelem után elképesztően sok gratulációt kapott, és azóta is úgy vigyorog, mint egy vadalma, tegyük hozzá, teljesen jogosan. Kevesen mondhatják el magukról, hogy 20 évesen ennyi mindent értek el a profi golf területén. A játékos ugyanis minden idők legfiatalabb European Tour győztese is, és sokan már kezdik biztosra venni, hogy a jövő évi Ryder Cupon már tevékenyen is részt vehet majd a csapatmunkában. Ennyire azért mondjuk ne szaladjunk előre, de lehet, hogy lassan kezdhetünk megbarátkozni ezzel a gondolattal, amely nagyon is inspiráló gondolat és elképzelés.


A fiatal természetesnek vette, hogy a héten esedékes Nordea Mastersen is ütőt ragadjon majd, amelynek helyszínén egyébként még soha nem járt azelőtt. Azonban a profi golf egyik legkellemesebb járuléka az utazás, a más kultúrák felfedezésének lehetősége. „A természeti környezet egyszerűen csodálatos, de ez egy teljesen másfajta hely, mint amihez eddig hozzászokhattam. Úgy hallottam, hogy Stockholm egy nagyszerű város, úgyhogy, már nagyon várom, hogy én is megtapasztaljam, milyen itt az élet? Ez egy remek verseny, és nagyon örülök, hogy itt lehetek. Már játszottam a pályán 9 szakaszt, és ha a szél erősen fog fújni, akkor ez a pálya feliratkozik a legnehezebbek közé, az biztos. Ugyanannyi esélyem lesz pontot elérni, mint elrontani mindent. Izgatott vagyok nagyon.” – mondta az olasz.


Az egészséges törekvő szándék természetesen kell az élsporthoz, de könnyen át is eshetünk a ló túlsó oldalára, ha és amennyiben nem tudunk magunknak adott esetben megálljt parancsolni, hogy egy kicsit lecsillapodjunk. A kapkodós, ideges golfozónál nincsen rosszabb a pályán. A megfontolt, higgadt, előrelátó és mégis határozott játékos azonban képes felülemelkedni az esetleges mélypontokon, és az energiáit akkor csatasorba állítani, amikor arra a leginkább szükség van. Bízunk benne, hogy az ifjú olasznak sikerül egy újabb lépést tennie az 5. European Tour címének elnyerése felé.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés