Bizonytalan versenynaptár

Nem könnyű most Sárközinek lenni. Richárd Ausztriában indulása egyelőre nem biztos, míg felesége, Henrietta biztosan kihagyni kényszerül a hétvégi Audi Quattro Kupát, amiről év elején még kiemelt célpontjaként beszélt.

Nem könnyű most Sárközinek lenni. Richárd Ausztriában indulása egyelőre nem biztos, míg felesége, Henrietta biztosan kihagyni kényszerül a hétvégi Audi Quattro Kupát, amiről év elején még kiemelt célpontjaként beszélt.

Mint tudjuk, Sárközi Heni még a Magyar Kupán törte el a kisujját, amiről a mai napon veszik le a gipszet, de versenyezni még nem versenyezhet. Férje elmondása szerint Heni lelkileg már eléggé ki van a golf hiányától. A hétköznapi életét nem sokban hátráltatta a csonttörés, de edzéseket semmilyen szinten nem tudott végezni az elmúlt időszakban. Nem úgy, ezután! Henit felépülése után még új ütők is várják, amiket már korábban kipróbált és sokkal jobbakat ütött velük, de csak mostanra szerezték be őket. Csak elképzelni tudjuk, milyen az, amikor az ember kimenne ütögetni új ütőivel, de nem teheti, mert gipszben van a keze.

Eközben Sárközi Richárd pro-am-et nyert a magyar csapattal Romániában, míg egy másik versenyen harmadik lett csapatával Csehországban.

Ennek a hétnek viszont már az egyéni versenyzésről kellene szólnia, azonban továbbra sem biztos, hogy Richárd elindulhat-e a korábban betervezett osztrák versenyen, vagy Szlovákiába fog-e utazni inkább egy másik megmérettetésre.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés