Abszolút bizalom

Boo Weekley hatalmas győzelmet aratott vasárnap, és ezt túlzás nélkül állíthatjuk. Az amerikai játékos öt év után tudott újra győzni a PGA Tour keretén belül, de megérte várni. A golfozó nagyszerűen játszott vasárnap.

Boo Weekley hatalmas győzelmet aratott vasárnap, és ezt túlzás nélkül állíthatjuk. Az amerikai játékos öt év után tudott újra győzni a PGA Tour keretén belül, de megérte várni. A golfozó nagyszerűen játszott vasárnap.


Boo Weekley utolsó győzelmére talán már ő maga sem emlékszik, hiszen nem ma volt ama jeles nap, amikor a neve délután a tabella élén szerepelt. Az amerikai játékos 2008-ban győzött utoljára a PGA Tour keretén belül, azóta viszont nagyon kevésszer került csak tűzközelbe. Az évek alatt érezte ő is, hogy ez így nem lesz jó, ezért is fogadta maga mellé Barry Williamst, aki caddieként segítette a játékos munkáját. A múlt heti torna során azonban kiderült, hogy a játékos segédje jóval több egy puszta ütőhordozónál.


Williams volt ugyanis Weekley szeme a pályán, a játékost ugyanis heves szemrángások gyötörték a verseny alatt, amely miatt egyáltalán nem tudta sokszor olvasni a greent és bemérni a távolságokat. Ezért sem véletlen, hogy a későbbi győztes elsőként Williamsnek mondott köszönetet. A négy nap alatt több alkalommal kellett a caddienek egyben egy kicsit játékossá válnia, de meg kell valljuk, hogy kifogástalan munkát végzett. Weekley egyébként elmondta, hogy teljes mértékben megbízik segédjében, hiszen, ahogyan ő fogalmazott, négy szem többet lát, mint kettő, és ők bizony egy csapat. (Bár, az a négy szem inkább három és fél volt ebben az esetben.) Ezt a kijelentést pedig tényleg nem vehetjük légből kapottnak, hiszen gyakorlati alkalmazását láthattuk a Colonial pályáján.


Weekley ebben a szezonban egyébként kicsit már összeszedettebb játékot nyújtott, hiszen 3 alkalommal is a legjobb 10-ben tudott végezni. A márciusi Tampa Bay Championshipen ráadásul az előkelő második helyet tudta elcsípni. Ekkor már ott volt mellette Williams, tehát az egymásra hangolódás már idejében kezdetét vette. Ugyan nem voltak totálisan ismeretlenek egymásnak korábban sem, ám Williams azelőtt Blake Adams segédje volt, akinek azonban a csípőjével vannak problémák. A két személy tehát tökéletesen egymásra talált, közös munkájuk gyümölcse pedig a vasárnapi győzelem volt.


Nem volt egyszerű dolga az amerikainak, hiszen a pénteki és a szombati vezető, Matt Kuchar nagyon jó formában érkezett az idei Crowne Plaza Invitational elnevezésű torna helyszínére, és nem látszott úgy, mintha vasárnap változtatni akart volna remek menetelésén. Kuchar azonban nem szórta meg magát birdiekkel eléggé ahhoz, hogy fel tudja venni a versenyt kollégájával. Weekley sem vezette a tornát végig, de a legjobb ütemben tudta hozni az extrát a pályán. Sokáig egyébként úgy tűnt, hogy Scott Stallings lesz az, aki meglepetést okoz majd a tornán, hiszen a játékos az első 9-en 6 birdiet süllyesztett el, míg Weekley 4 birdiet és 2 bogey-t ütött be. A 10-es szakaszon a későbbi győztes birdiet ért el, míg Stallings bogey-t, ám utóbbi a 11-esen azonnal korrigált egy újabb birdievel. Weekley a 13-as szakaszon remekül érezte a lyukat, és érkezett a nap talán legfontosabb birdieje. Weekley átvette a vezetést, a tabella élén a neve visszamosolygott rá.


 

Eközben Stallings elkövette a legnagyobb hibáját a Colonial pályáján. A 15-ös szakaszon ugyanis a játékos beütött egy dupla bogey-t, amivel rendkívül nehéz helyzetbe hozta magát. A játékos ugyan egy szép 66-os kört produkált, -11-es eredménye csak a 4. helyhez volt elég. A 3. helyet egyébként a címvédő Zach Johnson szerezte meg, aki vasárnap szintén 66-ot játszott, ám két ütéssel így is hátrébb végzett Weekley-nél. Ő tehát -12-vel zárta a tornát, míg a második helyet végül Kuchar szerezte meg, aki 68-at játszott vasárnap, a neve mellett pedig -13 szerepelt a nap végén. Egyetlen ütés. Ennyi volt a különbség. Weekley számára azonban ez egy hatalmas lépést jelent. A hírek egyébként arról szólnak, hogy a játékos szemrángásai vasárnap olykor olyannyira felerősödtek, hogy caddieje nélkül semmi esélye sem lett volna a szakaszok teljesítéséhez. A hibázott bogey ütéseknél ráadásul kicsit idegesebb is lett a golfozó, akit ugyancsak segédjének kellett lenyugtatnia. Nagyszerűen működött az összhang kettejük között, és talán Williams is megérdemelt volna egy skót kockás kabátot. Most is bebizonyosodott, hogy jól jön a háznál egy ezermester caddie.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés