Erre-arra

  Jelentős hírek következnek. Az Olimpiai Reménységek Tornája közben a magyar golf felelős személyei megbeszéléseket folytattak a környező országok képviselőivel. A megbeszélések tárgya volt, hogy az idei évben milyen külföldi versenyekre kapnak szabadkártyát a magyar válogatott játékosok.

 Jelentős hírek következnek. Az Olimpiai Reménységek Tornája közben a magyar golf felelős személyei megbeszéléseket folytattak a környező országok képviselőivel. A megbeszélések tárgya volt, hogy az idei évben milyen külföldi versenyekre kapnak szabadkártyát a magyar válogatott játékosok.

Az év legjobban várt versenye természetesen most is a European Young Masters, amit idén július 22. és 28. között rendeznek Németországban. A csapat tagjai Rózsa Csilla, Vadkerti Adél, Csányi Olivér és Rózsa Dávid. Csicsi tavaly hazai pályán éppen csak lemaradt az első helyről és idén már többször említette, hogy egy nagy eredményért megy idén Németországban.

A csapat többi tagja sem meglepő, hiszen Adél, Olivér és Dávid is meggyőző teljesítményt nyújtott az elmúlt időben és ne feledjük, hogy Rózsa Dávidot tavaly az év felfedezettjének is választották. Idén már a Young Mastersen játszik, tehát elmondhatjuk, hogy beindult vele a szekér.

A németországi verseny előtt azonban lesznek még megmérettetések válogatottaink számára. Az EYM-re utazó keret például június végére meghívást kapott az Orosz Nyílt Bajnokságra is.

Ezután a július 9-én kezdődő European Men s Trophy-n a fiúktól már a teljes csapat indul, míg a július 17-én induló Austrian Junior Open Championship versenyen a lányok közül indulhat több játékos, szám szerint öt, míg a fiúktól négyen utaznak ki a versenyre.

Versenyek időrendben haladva:

European Men s Trophy (Csehország), július 9-14

- Berta Máté

- Csányi Olivér

- Horváth Ádám

- Horváth Marcell

- Ifj. Csiki Péter

- Rózsa Dávid

Austrian Junior Open Championship (Ausztria), július 17-21

- Angyal Sára

- Briglovics Boróka

- Csíkos Lilla

- Szemerey Lili

- Vu Fanny

- Berta Máté

- Horváth Ádám

- Horáth Marcell

- Zombori Dániel

European Young Masters, július 22-28

- Rózsa Csilla

- Vadkerti Adél

- Csányi Olivér

- Rózsa Dávid


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés