Tiltólistán a putterek

A PGA Tour még nem döntött az ügyben, hogy teljes mértékben elfogadja a tiltást. A szervezet részéről azt közölték, hogy vizsgálják, hogy mi lenne a legjobb megoldás, és hogyan tudják majd beemelni az új szabályozást.

A PGA Tour még nem döntött az ügyben, hogy teljes mértékben elfogadja a tiltást. A szervezet részéről azt közölték, hogy vizsgálják, hogy mi lenne a legjobb megoldás, és hogyan tudják majd beemelni az új szabályozást.


Nincsen egyszerű dolga a golfozóknak, legalábbis azoknak nem, akik nem a hagyományos puttereket használják a versenyeken. Kedden ugyanis az R&A egy sajtókonferencián jelentette be, hogy az USGA a jelenlegi szabályok megváltoztatását irányozza elő. A novemberig visszanyúló putter-gate most új fejezethez érkezett. A változtatás szerint 2016 január 1-től azok, akik az R&A/USGA szabályai szerint versenyeznek, nem használhatnak majd toldalékolt, rögzített puttereket – angolul az anchor(ed) putter kifejezést szokták alkalmazni -. Ezek közé tartozik egyébként a népszerű belly putter is. Az új rendelet értelmében szinte minden golfozónak tilos lesz ezeknek az eszközöknek a használata.


A bejelentés kisebb lavinát indított el a játékosok körében. Az USGA ügyvezető igazgatója, Mike Davis azonban azt nyilatkozta, hogy mindez csupán arról szól, hogy a golf alapvető értékeit védjék. Némi örömhír a golfozók számára, hogy a longer putterek, vagyis az átlagnál hosszabb putterek legálisak lesznek, de a rögzített eszközök már nem. Az R&A írott közleményében így fogalmaz: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez egy rendkívül megosztó téma, de véleményünk szerint megfontolt döntést hoztunk, és biztosak vagyunk abban, hogy ez jó irányba viszi majd a golfot.”


Több játékos azonban nem osztozik a szervezetek véleményén, ami érthető, hiszen nem kevesen vannak olyanok, akik éppen ezeknek az ütőknek a segítségével érték el a nagy sikereket a különféle tornákon. Gondoljunk csak az idei Masters-bajnokra, Adam Scottra. De megemlíthetjük Keegan Bradley-t is, aki a 2011-es PGA Championshipen ugyancsak hasonló puttert használt. Sokatmondó adat, hogy a legutóbbi hat major címből négyet olyan golfozó nyert meg, aki nem konvencionális puttert használt. Carl Pettersson egyenesen boszorkányüldözésnek nevezte a putter körül kialakult vitát, Bradley pedig azt mondta, hogy a kirobbant ügy óta úgy érzi, hogy a pályán ő maga egy élő céltábla.


Azt azért fontos megjegyeznünk, hogy olyan felmérés még soha nem látott napvilágot, amely azt bizonyítaná, hogy az anchored putterek jogtalan előnyhöz juttathatnák a játékosokat. Emellett érvelt egyébként Webb Simpson is, aki ugyancsak az említett eszközök használatának segítségével nyerte meg 2012-ben a US Opent. Larry Nelson is a tiltás ellen van. Ő azt emelte ki, hogy ennél sokkal fontosabb problémák is vannak a golf világában, és nem zárja ki annak az eshetőségét sem, hogy ezzel az új szabállyal többet ártanak majd a sportnak, mint amennyit használnak.


A jelenlegi világelső azonban egyetért a kezdeményezéssel és a tiltással. Tiger Woods azt nyilatkozta, hogy reméli, betiltják majd ezeket a puttereket. A golfozó kiemelte, hogy véleménye szerint nem szabadna beengedni ezeket az eszközöket a pályára és egy olyan szabályt kéne inkább hozni, hogy a bagben lévő minden ütővel játszani kell. „Nos, remélem, hogy megvalósul majd a tiltás. Én mindig is amellett voltam, hogy ezeknek az ütőknek nem szabadna, hogy a játék részei legyenek. Olyan szabály kellene, amely kimondja, hogy mind a 14 ütővel lendíteni kéne egy versenyen. Ezeknél az ütőknél eltérő módon mozog az ütő vége is. Láthattuk ezt Bernhard Langernél, amikor megnyerte a Masterst. Kuch is hasonlóan eltérő módon használta az alkarját. De ez nem egy fix pont, és ez a lényeg. Remek ötletnek tartom a tiltást. Hogy őszinte legyek, remélem, minél hamarabb bevezetik majd a PGA Touron ezt a szabályt. Mindig is úgy gondoltam, hogy a golfban igenis lendíteni kell az ütőt, kontrollálnod kell az idegeidet, és mind a 14 ütőt igénybe kell venned.”


Brenden Steele, aki 2006 óta használja ezeket a puttereket, így fogalmazott: „Úgy fogok puttolni, ahogyan nekem a legkényelmesebb, és ahogyan szerintem a legtöbb esélyem van arra, hogy a labdát a lyukba tudjam ütni.” Corey Pavin pedig azt mondta, hogy ő maga nem tudott arról, hogy ezek a putterek ekkora feszültséget jelentenek a döntő szervezeteknél. A játékos – aki egyébként ezen a héten részt vesz majd a Crowne Plaza Invitational elnevezésű tornán – kifejtette, hogy már az elmúlt 20-30 évben itt vannak velünk ezek a putterek, vagyis elég régóta ahhoz, hogy először legálisak legyenek, majd pedig illegálisak. Azt azonban nem gondolja, hogy a szabály megváltoztatása lenne a legjobb megoldás.


Ernie Els az üggyel kapcsolatban nem volt kifejezetten dühös. A játékos azt mondta, hogy készen áll arra, hogy visszatérjen a régimódi „fegyverekhez”. A négyszeres major bajnok játékos – aki a tavalyi British Opent belly putterrel nyerte – úgy nyilatkozott, hogy egy örök vitáról van szó. Felvetette, hogy 25-30- évvel ezelőtt is meg lehetett volna lépni ezt, de mégsem tették. „Ez van, ez a helyzet, nekünk pedig el kell ezt fogadni, és továbbra is játszanunk kell. Most már sokkal jobb formában vagyok, és képesnek érzem magam arra, hogy egy rövidebb putterrel is eredményes legyek majd a pályán.” – mondta a golfozó. Ilyen egy nagy adag profi és pozitív hozzáállás.



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés