Megbabonázott szakasz

Keegan Bradley számára a 18-as szakasz egy megmászhatatlan hegy, amit a játékos egyszerűen képtelen abszolválni. Annak ellenére, hogy az amerikai nem kevésszer hibázott tegnap, egyetlen ütéssel vezeti a tabellát.

Keegan Bradley számára a 18-as szakasz egy megmászhatatlan hegy, amit a játékos egyszerűen képtelen abszolválni. Annak ellenére, hogy az amerikai nem kevésszer hibázott tegnap, egyetlen ütéssel vezeti a tabellát.


Emlékszünk még 2011-re? No, persze, nem az egész évre, hanem mondjuk az akkori HP Byron Nelson Championshipre? A tornát akkor egy újonc nyerte, nem is akárhogyan. A későbbi győztesnek a playoffban kellett felülmúlnia kollégáját, Ryan Palmert, de ezt az utolsó lépést is sikeresen megtette, így friss húsként megszerezte karrierje első PGA Tour címét. Ezt követően pedig, még ugyanabban az évben – még mindig újoncként – megnyerte élete első major címét, a PGA Championshipet. A tavalyi évben egyetlen egyszer tudott nyerni, mégpedig a WGC-Bridgestone Invitational elnevezésű versenyt. Azóta azonban semmi.


A semmi persze ebben az esetben nem értendő szó szerint, hiszen a játékos rendre képes tűzközelben lenni a versenyeken, ám az első hely ebben a szezonban még nem jött össze. Kiről beszélünk? A golfozó nem más, mint Keegan Bradley, akinek lehetősége van még egyszer megnyerni a HP Byron Nelson Championshipet, immáron nem újoncként. Azt nem mondhatjuk, hogy tapasztalt játékosként, hiszen csak 2011 óta tartozik az amerikai sorozat kötelékébe, de jó néhány kemény összecsapást megért már, és ne feledjük, hogy első profi évében már begyűjtött egy major címet, amiről Luke Donald például csak álmodozik.


Bradley nagyon szépen menetel idén is a tornán, az utolsó napot pedig az élről kezdheti meg. Ugyan háromütéses előnyéből mára már csak egy maradt, és ha ügyesen sáfárkodik ezzel, akkor meglehet a 2013-as szezon első győzelme. Érdekesség, hogy a golfozó az első két napon rendre bogey-t ütött az 1-es és a 18-as szakaszon, és kíváncsian vártuk, hogy szombaton kifognak-e majd rajta ezek a lyukak. Nos, az 1-esen nem volt gond, azt a játékos par-ra hozta. Szombaton egy percre sem engedte ki a kezéből a vezetést, bár voltak néhányan, akik megközelítették. A 18-as szakaszon azonban megint nem sikerült nyerőt ütnie. Kimondhatjuk: Bradley számára a legutolsó szakasz egy randa mumus, amely nem engedi, hogy az amerikai elvégezze a dolgát. Ha ezt a szakaszt par-ra hozza a játékos, akkor két ütéssel vezetne. De mivel bogey-t ért el, maradt az egy ütés.


A játékos azt nyilatkozta a nap végén, hogy majd vasárnap megmutatja annak a szakasznak, hogy ki az úr a pályán? Reméljük, hogy nem ezen fog múlni majd a győzelem, és ha esetleg playoffra kerül majd a sor, akkor nem ezen a banánhéjon csúszik majd el Bradley. De, ne menjünk ennyire előre. Most ott tartunk, hogy az amerikai neve mellett -13 szerepel, miután tegnap 68-at ért el. Mögötte található egyetlen ütéssel lemaradva a koreai Sang-Moon Bae, akinek még hiányzik a PGA Tour titulus a gyűjteményéből. A 26 éves játékosnak már van 11 nemzetközi győzelme, ám az amerikai sorozatban még nem tudott első lenni karrierje során. A golfozó azt nyilatkozta tegnap, hogy a lényeg számára, hogy a saját játékát játssza, és akkor nem lesz baj. Arra a kérdésre pedig, hogy véleménye szerint meg tudja-e majd szorongatni Bradley-t vasárnap azt válaszolta, hogy ki tudja?


Ha azonban Bae tartani tudja a 66-os átlagát – ezen a héten mindhárom napon ezt a score-t érte el -, akkor nagy eséllyel pályázhat a végső győzelemre is akár. A játékos egyébként tegnap egyetlen bogey-t ütött csak be, ami mellé 5 birdie társult. Ő tehát -12-es eredményről vághat majd neki a vasárnapnak, míg Tom Gillis -11-es eredményről várhatja a zárónapot. A 4. helyen jelenleg Scott Piercy szerepel -10-zel. Utóbbi szombaton 66-ot játszott, akárcsak az első napon. Kíváncsiak leszünk, hogy vasárnap melyik formája domborodik majd ki a TPC Fours Seasons pályáján? A 44 éves játékosnak szintén hibádzik még a PGA titulus, ám ezen a héten mindent megtett eddig azért, hogy a fináléban legyen esélye. Az élmezőnyhöz sorolhatjuk még Gary Woodlandet, Harris Englisht, John Huh-t és Charl Schwartzelt is, akik -8-as eredményről várhatják a döntő napot. Persze, nem zárjuk ki a hatalmas szárnyalásokat, de az előbb említett játékosokra lesz érdemes inkább odafigyelni.



banner ugynoksegi v2 260px

Keresés