A hölgyeknél vasárnap playoffban dőlt el a verseny, a végén pedig az a Cristie Kerr nyert, akinek ezen a pályán ez volt már a harmadik elsősége. A tornagyőzelem leginkább édesapja miatt volt különleges, aki először látta nyerni lányát.

Izgalom volt bőven vasárnap az LPGA Touron, amikor is a Kingsmill Championship volt terítéken. Az utolsó napon fej-fej mellett haladt Criste Kerr és Suzann Pettersen, a két tapasztalt játékos. Pontazonosság nyomán playoffra került sor, ahol a norvég hölgy tűnt idegesebbnek, amerikai kollégája pedig inkább a magabiztosságot tükrözte. Az első szakasznál mindketten par teljesítményt értek el, ám a másodiknál – amely szintén a 18-as volt – már Kerr pontos puttja birdiet ért, míg Pettersen megint par-t ért el.

Kerr karrierje során már harmadik alkalommal nyert a Kingsmill pályáján, és elmondta, hogy imádja ezt a légkört és ezt a pályát, és bízik benne, hogy jövőre szintén megrendezik majd a versenyt. Ez azért nem biztos, mivel szponzor híján ez nem kivitelezhető. A mostani támogató ugyanis nagy valószínűséggel a következő évben már nem áll a torna mögött. Kerr azonban bízik benne, hogy beírhatja majd a naptárába ezt a versenyt is a 2014-es szezonban.

A torna egyébként több szempontból is fontos volt Kerr számára. Jelen volt ugyanis az édesapja, aki ott volt lánya karrierjének első lépéseinél, az utóbbi években pedig jó néhányszor tudott már időt szakítani arra, hogy megnézze lányát játék közben, a helyszínen. Nyerni azonban még soha nem látta. Kerrnek ez volt a 16. LPGA Tour győzelme, és ez volt talán mind közül az egyik legédesebb, hiszen édesapja is jelen lehetett a fontos pillanatban. A második sikeres playoff szakasz után Kerr édesapja bement a pályára, hogy megölelje lányát, akinek ez a momentum minden bizonnyal különleges erővel bír majd.

Harmadszorra nyertél itt a Kingsmill pályáján. Hogy érzed most magad?

Borzongok. Őszintén szólva, ahogyan a mai napon ütöttem meg a labdákat, nos, nem hittem, hogy lesz esélyem a győzelemre. Nagyon sok putt kellett, hogy par-ra mentsek, és rengetegszer kellett kihúznom magam a gödörből és fenntartani a reményt. Nagyon kemény harcot folytattam a pályán. Nagyon boldog vagyok.

Mesélj arról, milyen volt Suzannal együtt játszani. A két legnagyobb versenyzőről beszélünk, akik ide-oda dobálták a vezetést a zárónapon egymás között.

Úgy mondanám, hogy mindketten nagyon magas hőfokon játszunk a pályán. Minden erőmmel azon voltam, hogy fókuszálni tudjak a swingemre, ami nem volt tökéletes az utolsó napon. Nem voltam ideges, de a megfelelő ütem nem volt meg. Az utolsó körben voltunk, én pedig azon voltam, hogy visszataláljak a swingemhez, és örültem, hogy a nap végére helyrebillentek a dolgok. Az utolsó 4-5 szakasznál nagyon észnél kellett lennem, de sikerült mentálisan is helyt állnom. A playoffban olyan érzésem volt, mintha egy Solheim meccsen lennék, és folyamatosan azt mondogattam magamban, hogy nem veszíthetek. Úgy nem, hogy édesapám is itt van a helyszínen. Ő még soha nem látott nyerni. Az első playoff szakasznál nagyon jó volt a vasjátékom, majdnem be is gurult a labda, és ez volt az egyetlen putt az egész napot tekintve, ami nem igazán jött össze. De nem lehettem dühös magamra, mivel vasárnap nagyon sok puttot teljesítettem, és még egy lehetőséget akartam kierőszakolni magamnak. A második playoff szakasznál Suzann tétovázott, nekem pedig a helyén volt a szívem.

Megingatta az önbizalmadat az első playoffnál kimaradt putt?

Az önbizalmamat? Egyáltalán nem. A nap nagy részében 3-4 méterről puttoltam. Nem volt tragédia, hogy egyet elhibáztam. Egyáltalán nem ingott meg az önbizalmam. Egy kicsit ugyan csalódott voltam, hogy nem tudtam lezárni a játékot, mivel kezdett egy kicsit hűvös lenni kint, és nem akartam egy olyan kilenc szakaszos playoffot, mint ami tavaly Paula és Jiyai között zajlott. Nem akartam, hogy ez megtörténjen. Szóval, örültem, hogy kaptam még egy lehetőséget a győzelemre.

Azt mondtad, hogy semmi áron sem akartál veszíteni. Hatott ez rád abban a tekintetben, ahogyan a playoffhoz hozzáálltál? Nem volt még agresszívebb vagy támadó szelleműbb?

Amilyen jól puttoltam a héten, csak meg akartam teremteni magamnak a lehetőséget. Az első playoff szakasznál az 5-ös vasammal egy nagyon szépet ütöttem. Ez volt talán a nap legjobb ütése részemről. Láttam, hogy Suzann hova ütötte a második szakasznál a labdát, és ez önbizalmat adott a pontos befejezéshez. Túl röviden chippelte a labdát, és azt mondtam magamnak, hogy ezt meg kell csinálnom, kicsit konzervatívabb felfogásban. Szóval, kicsit lágyabban ütöttem meg a labdát, és ez elég volt ahhoz, hogy győzzek a végén.

Criste, emlékszel arra, mikor látott édesapád utoljára golfversenyen nyerni?

Akkor, amikor még junior játékos voltam. Voltak térdproblémái, nagyon sokat utazik a feleségével szerte a világban, úgyhogy nagyon örültem, hogy össze tudtuk egyeztetni a naptárainkat, és láthatott játszani, és persze nyerni. Nagyszerű élmény volt, hogy őt is ott tudhattam a nézők között.

Milyen volt a hangulat közted és Suzann között a playoffban?

Én mindenképpen csakis a játékommal akartam foglalkozni, és uralni akartam a mozdulataimat. Suzann azonban az a fajta játékos, aki szereti megfélemlíteni az ellenfeleit, szeret nyomást gyakorolni rájuk.

Hogyan teszi ezt?

Nem is tudom. Mindig erősen mered az ütésekre. Ez az ő stílusa, ahogyan nekem is megvan az enyém. Nagyon jól ismerjük egymást ahhoz, hogy ne tudjunk nyomást gyakorolni egymásra. Rám ez tehát nem hatott.

Ki a megfélemlítőbb akkor: te vagy Suzann?

Nem tudom, de lehet, hogy nem kellett volna így fogalmaznom. Ő egy nagyszerű játékos, egy ellenállhatatlan versenyző. Nagyszerű dolog vele játszani. Sosem szabad leírni őt, semmilyen pillanatban, soha. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, hogy egy remek golfozóról van szó.

Mesélj egy kicsit édesapád szerepéről. Mit jelent ő neked a karriered szempontjából? Az elején együtt utazott veled, végig ott volt melletted.

Mindenképpen azt kell mondjam, hogy a szüleim szerves részét képezték a karrierem elindításának. Ők segítettek azzá válnom, aki most vagyok. Az édesanyám az a fajta volt, aki az otthoni teendőket, no meg az anyagi dolgokat intézte. Ő egyáltalán nem szeretett repülni, felülni a repülőre. Sokan egyszerűen félnek a repüléstől. Édesapám volt az, aki az első néhány évben velem utazott a Touron. Egy idő után aztán azt mondtam neki, hogy most már egyedül kell helyt állnom. Az édesapám 30 évig volt tanár, és az elmúlt években ment nyugdíjba, így egyre több ideje jutott utazni és kijönni a tornákra. Szóval, egy álmom vált valóra azzal, hogy látott győzni.

Azzal, hogy most ő is kint volt a pályán, blokkolta egy kicsit a játékodat? Sokat gondolkodtál ezen játék közben?

Nos, megpróbáltam kizárni ezt a tényezőt, és nem túl sok terhet magamra venni emiatt. Amikor az első playoff szakasznál az első puttomat ütöttem, akkor kicsit elmélkedtem azon, hogy most ő is lát. Egy kicsit érzelmes is lettem. Talán ezért nem sikerült az első szakaszt befejeznem. De, a második szakasznál biztosra akartam menni, és úgy véltem, hogy gondolkodhatok majd ezekről később, előbb ezt a versenyt kell kipipálnom. Az érzelmek nagyon fontosak, egyébként. Szükségünk van érzelmekre, hogy jól tudjunk teljesíteni a pályán.