Őrült hajsza

Egy hektikus, mondhatni őrült hajsza folyt tegnap a Quail Hollow pályáján, ahol Phil Mickelson és Nick Watney szolgáltatta a legtöbb beszédtémát, tapsot, meghökkenést és csalódást egyaránt. Mindenesetre vezetik a tornát.

Egy hektikus, mondhatni őrült hajsza folyt tegnap a Quail Hollow pályáján, ahol Phil Mickelson és Nick Watney szolgáltatta a legtöbb beszédtémát, tapsot, meghökkenést és csalódást egyaránt. Mindenesetre vezetik a tornát.


Phil Mickelson
nem ilyen szombatra számított, az biztos. Az amerikairól korábban már megírtuk, hogy eléggé felemásan teljesít ebben a szezonban, és annak ellenére, hogy egy alkalommal már tudott győzni a PGA keretén belül – Phoenix Open -, egyrészt, az már elég régen volt, másrészt pedig azóta sem jönnek igazán az eredmények. A játékos az idei Wells Fargo Campionshipet nem kezdte rosszul – 68-at játszott -, pénteken pedig még a vezetést is átvette 67-es körének köszönhetően. Ennek eredményeképpen pedig a szombatot kétütéses előnyből kezdhette meg, amiből végül semmi nem maradt a nap végére.


Nem egyszerűen arról volt szó, hogy Mickelson elherdálta a vezetést, és egész szombaton nem tudott eredményesen játszani. Nem, közel sem ez volt a helyezet a Quail Hollow pályáján. Az amerikai a 3-ason beütött egy bogey-t, ezt a kis botlást azonban az 5-ösön, a 8-ason és a 10-esen is birdie követte, így a vezetés végeredményben nem forgott veszélyben, bár Nick Watney folyamatosan zárkózott és csak zárkózott, majd volt olyan pillanata a tornának, amikor az első helyet is sikerült elcsípnie. Mickelson tehát a 10-es szakaszig semmi butaságot nem csinált, Watney pedig az első 11 szakaszon beütött 2 bogey-t és 5 birdiet. Rendkívül kiélezett volt a helyzet közöttük, amit tetéztek a további események is.


Mickelson a 12-esen bogey-t ért el, Watney ezt par-ra mentette, majd a 14-esen Mickelson egy birdievel rukkolt elő, a 15-ösösön azonban elszakadt a cérna. A par5-ös szakasznál a játékos jócskán eltévesztette az irányt a tee shotnál, így a labdája a kocsiút mellett landolt. Ezt követően sem tudta visszaterelni a játékszert a pályára, amely egy dupla bogey-t eredményezett, felcsillantva ezzel Watney szemét. Mickelson ráadásul a 16-oson is bogey-t ért el, amely egyrészt fájdíthatta a játékos szívét, másrészről pedig egy elég kellemetlen élményt szerzett annak a nézőnek, akit ez a labda eltalált. Az elkövető azonnal odament a sérülthez, bocsánatot kért tőle, és meggyőződött róla, hogy minden rendben van. Mickelson az utolsó 2 szakaszt par-ra hozta, így a neve mellett -8-at láthattunk délután. Watney-nak meg lett volna az esélye, hogy átvegye a vezetést, ám a 17-es szakasznál a golfozó inkább a sátrakat vette célba, amely ugyancsak egy dupla bogey-t eredményezett. A két játékos tehát ugyanolyan eredménnyel térhetett nyugovóra, ám a mérgesebb inkább Watney volt. Mickelson egyébként 73-at játszott tegnap, Watney pedig 71-et.


Miután Watney a 18-ason a sapkájába temette a fejét, és ordított egy nagyot, enyhén volt csak kivehetőek a szavak. Arra a kérdésre, hogy a nap végén inkább ideges volt-e vagy kínosan érezte-e inkább magát azt mondta, hogy kicsit mindkettő. „Ez egy nehéz szakasz, és biztos vagyok benne, hogy a srácok is ütöttek már olyat, amit jónak gondoltak, aztán a labda végül a vízben landolt. Jól játszottam, de tudtam, hogy közvetíti a tévé, és ezért éreztem magam kicsit kínosan. A másik, hogy az ember szereti megtartani a távolságot maga és a kollégái között a pályán, szóval kínosan is éreztem magam, de dühös is voltam. Mindazonáltal, ha holnap lehetőségem lesz rá, hogy jól teljesítsek, akkor a mai napot nagyon gyorsan el kell felejtenem.” – mondta Watney.


Mickelson pedig azt nyilatkozta a nap végén, hogy minden ütés kritikus, és szerencsésnek mondhatja magát, hogy ott van a tabella élén. A dupla bogey-s szituációval kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a tee shot rendkívül rosszul sikerült, ám a második ütésnél nem kellett volna, hogy problémák lépjenek fel. Az amerikai okként a rossz ütőválasztást említette. Vasárnap azonban újra pályára lépnek majd a játékosok, és megpróbálhatják a szombati hibákat kiküszöbölhetni, és egy teljesen új lappal nekivágni a szakaszoknak. Ugyan Mickelson és Watney vezetik a tornát, de egyáltalán nem lehetnek nyugodtak, mivel jó néhányan elérhető közelségben vannak, és lesznek is a zárónapon.


Egyetlen ütéssel van csak lemaradva George McNeill, aki tegnap ugyan 72-t játszott, de sikerült tűzközelben maradnia. Az ő neve mellett -7-et láthattunk, míg John Senden, Robert Karlsson, Ryan Moore, David Lynn, Derek Ernst és Lee Westwood -6-os eredményről vághat majd neki a vasárnapnak. Három ütéssel van lemaradva D. A. Points, Kevin Streelman, Jason Kokrak, és az a Rory McIlroy, aki tegnap ünnepelte a születésnapját. A közönség rendkívül figyelmes volt, és a fiatal északír szinte minden ütésénél tapsoltak, és ujjongtak. A golfozó szombaton 73-at játszott, amiben volt minden: birdie, bogey, dupla bogey a 9-es szakaszon, és egy szép eagle is a 7-esen. Rory egyébként azt nyilatkozta, hogy számára az már egy szülinapi ajándék, hogy mindösszesen három ütéssel van csak lemaradva. A fiatal hozzátette, hogy tegnap egyszerűen egyetlen putt sem sikerült neki, ami megingatta őt, az önbizalmát nagyon negatívan érintette ez a körülmény. Hozzátette, hogy ha esélyt akar magának, akkor sokkal jobb teljesítményre lesz szüksége vasárnap.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés