Vége a visszaszámlálásnak

Elérkezett a várva várt nap! Megjelent idei első lapszámunk! Tavaly is leírtuk, most is leírjuk, nincs golfszezon Hungarian Golf Magazin nélkül, így tehát első számunk megjelenése egyet jelent a versenyszezon indulásával.

Elérkezett a várva várt nap! Megjelent idei első lapszámunk! Tavaly is leírtuk, most is leírjuk, nincs golfszezon Hungarian Golf Magazin nélkül, így tehát első számunk megjelenése egyet jelent a versenyszezon indulásával.

Első lapszámunk természetesen még az év korábbi szakaszaiból is felelevenít pár momentumot, hiszen a hideg hónapok alatt is volt miről beszélni. Utólag pedig jól esik ezeket a dolgokat visszaidézni, immáron valamelyik gyönyörű klubház teraszán.

Újságunk pedig bőven kínál olvasnivalót, ha már úgyis ott vagyunk a teraszon. A szokásos rovatok mellett, mint a kitekintő, vagy a technikai bemutató, helyet kapott egy-két újítás is, például az ezzel az első lapszámmal útjára indított étteremkalauz rovat vagy a külföldi edző által fogalmazott fitness rovat, ahol első számunkban az ideális golfozók testfelépítéséről lesz szó. Első megjelenésünkből természetesen kihagyhatatlanok a beszámolók trénereink edzőtáboraiból, de ott voltunk az év első hazai versenyein, pályamegnyitóin is. Egy szóval az új Hungarian Golf Magazinban mindenki talál magának érdekességet.

Magazinunkat megtalálják minden hazai golfklub klubházában és ne feledjék, legújabb lapszámunk hamarosan online is elérhető lesz. Az elektronikus kiadványban pedig több cikkünk bővített formában lesz majd olvasható.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés