Tiger vezeti a listát

Tiger Woods legutóbbi sikere nem kis visszhangot váltott ki, és nagy valószínűséggel a játékos számára is egyfajta extra motivációt jelent ez a győzelem. A szokásos heti listán mindenesetre már átvette a vezetést, bár a kaliforniai elsőség még nem számít bele.

Tiger Woods legutóbbi sikere nem kis visszhangot váltott ki, és nagy valószínűséggel a játékos számára is egyfajta extra motivációt jelent ez a győzelem. A szokásos heti listán mindenesetre már átvette a vezetést, bár a kaliforniai elsőség még nem számít bele.


A golfos szakértők maroknyi csapata (SI Golf+, Golf Magazine, Golf.com) minden héten előveszi a szavazócéduláit, és leadja a voksát az általa legjobb 10 golfozónak tartott játékosra, ahol értelemszerűen, a legjobbnak vélt játékos 10 pontot kap, a második 9-et, és így tovább. Nézzük akkor a legutóbbi voksolás eredményét.

A zárójelben lévő első szám az összes szavazatot jelenti, a második azt, hogy hányan tették az adott játékost az első helyre, a harmadik szám pedig az előző heti helyezést mutatja.

1. Tiger Woods (128, 11, 2) – Legutóbbi három versenyen elért eredmény: MC, Abu Dhabi HSBC Golf Championship; T4, World Challenge; T4, CIMB Classic
- Official World Golf Ranking: 2

2. Rory McIlroy (109, 2, 1) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: MC, Abu Dahbi HSBC Golf Championship; 1, DP World Tour Championship; MC, UBS Hong Kong Open
-Official World Golf Ranking: 1

3. Justin Rose (6, 0, 7) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: T2, Abu Dhabi HSBC Golf Championship; T4, Emirates Australian Open; 11, Nedbank Golf Challenge
- Official World Golf Ranking : 4

4. Jason Dufner (65, 0, 3) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: T9, Abu Dhabi HSBC Golf Championship; T18, Hyundai Tournament of Champions; T15, World Challenge
- Official World Golf Ranking: 11

5. Brandt Snedeker (56, 0, -) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: T23, Humana Challenge; 3, Hyundai Tournament of Champions; T13, World Challenge
- Official World Golf Ranking: 8

6. Louis Oosthuizen (53, 0, 6) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: 1, Volvo Golf Champions; 71, Alfred Dunhill Championship; 4, Nedbank Golf Challenge
- Official World Golf Ranking : 5

7. Keegan Bradley (51, 0, 4) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: T49, Sony Open; T4, Hyundai Tournament of Champions; 2, World Challenge
- Official World Ranking: 12

8. Dustin Johnson (45, 0, 8) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: WD, Sony Open; 1, Hyundai Tournament of Champions; T13, World Challenge
- Official World Golf Ranking : 14

9. Luke Donald (28, 0, 5) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: T3, DP World Tour Championship; 1, Dunlop Phoenix; T18, WGC-HSBC Championship
- Official World Golf Ranking : 3

10. Phil Mickelson (13, 0, -) - Legutóbbi három versenyen elért eredmény: T37, Humana Challenge; T14, Barclays Singapore Open; T2, WGC-HSBC Champions
- Official World Golf Ranking : 22


Szavazatot kaptak még

Graeme McDowell (12)
Nick Watney (12)
Lee Westwood (12)
Charl Schwartzel (11)
Sergio Garcia (10)
Branden Grace (9)
Ian Poulter (8)
Bubba Watson (7)
Russell Henley (6)
Martin Kaymer (5)
Matt Kuchar (3)
Brian Gay (3)
Charles Howell III (2)Ernie Els (1)

 

Forrás: golf.com




Versenynaptár

H K Sze Cs P Szo V
1
3
7
8
9
10
11
15
16
20
21
22
23
28
29
30


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés