Egy eagle kellett a győzelemhez

Ha nincs az az eagle… Szóval, ha nincs, akkor Chris Wood nem tarthatta volna a kezében a trófeát, és nem szerezhette volna meg karrierje első European Tour győzelmét. Nagy nap volt a szombati, a brit játékos pedig bebizonyította, hogy a legkiélezettebb helyzetben sem remeg meg a keze.

Ha nincs az az eagle… Szóval, ha nincs, akkor Chris Wood nem tarthatta volna a kezében a trófeát, és nem szerezhette volna meg karrierje első European Tour győzelmét. Nagy nap volt a szombati, a brit játékos pedig bebizonyította, hogy a legkiélezettebb helyzetben sem remeg meg a keze.


Chris Wood nagyot játszott pénteken, ám a szombati zárónapi teljesítményével nem mérhető össze. A brit játékos háromütéses előnyből vághatott neki az idei Qatar Masters utolsó napjának, ám hamar bajba került. Az első 9-en bogey és dupla bogey is becsúszott, így kérdésessé vált a tisztes szereplés reménye is, ám Wood korán észbe kapott. Termelte a birdieket, a fordulót követően pedig többet nem hibázott. Tudta, mi forog kockán, hiszen az első European Tour elsőségéről volt szó. Ő volt a legelőnyösebb helyzetben szombaton, és nem akarta elszalasztani ezt a lehetőséget. A győzelemhez azonban extra teljesítményre volt szükség, mégpedig szorongatott helyzetben.


A brit mögött ketten is ott loholtak, és a 18-as szakasznál volt a döntő momentum. Ha bogeyt üt, elszállnak a remények. Ha parra hozza a szakaszt, ugyancsak a kupa megszerzésének opciója nélkül utazik haza. Amennyiben beüt egy birdiet, playoffra kerül sor, hiszen Sergio Garcia és George Coetzee -17-nél állt meg. Wood azonban mindent feltett egy lapra, maximális koncentrációt és odafigyelést húzott elő a kalapból, és elsütötte fegyverét, aminek egy szép eagle lett a vége. Ezzel szétrombolta az őt követő két játékos minden reményét, ő pedig örülhetett élete első European Tour győzelmének. Nem mindennapi szituáció, és hevesen kéne kutakodnunk az emlékeinkben, hogy egy hasonlóan kiélezett végjátékra bukkanjunk. Wood így a napot -18-as eredménnyel zárta, a spanyol és a dél-afrikai pedig maradt a második helyen, miközben lélekben bizonyosan a rájátszásra készültek már.


Ez is azt bizonyítja, hogy addig nincsen vége egy körnek, amíg a labda be nem gurul a lyukba. Wood is tudta ezt, és igyekezett mentálisan rákészülni az ütésre. A 25 éves brit így nyilatkozott a nap végén:
„Egy elképesztően nagy súly szakadt le most a vállamról. Úgy érzem, hogy legszívesebben mennék tovább és nyernék még ezer tornát. Tudtam, hogy ma nehéz dolgom lesz, függetlenül attól, hogy milyen jól játszom majd. Korábban is többször kopogtattam már ezen az ajtón, de eddig nem történt semmi. Az, hogy ma sikerült, hogy megszereztem az első győzelmemet, óriási megtiszteltetés számomra. Nagyon boldog vagyok. Irigykedve néztem a társaimra, akik trófeákat emelgetnek időről-időre, de én higgadtan és türelmesen kivártam a soromat.”


Jócskán lemaradva, de az élmezőnyben végzett még Steve Webster és Alexander Noren is, akik -13-mal fejezték be a versenyt, valamint Anthony Wall, Branden Grace és Simon Khan, akik -12-vel vonulhattak le a pályáról szombat délután. Jason Dufner és Martin Kaymer -11-es eredménynél állt meg, míg Justin Rose az utolsó napon tudott javítani (68), de már csak -10-re tudta magát felhozni. Matteo Manassero, Peter Hanson és Marcus Fraser -9-es eredménnyel zárt, Louis Oosthuizen -8-cal, Thoma Björn -3-mal, Ernie Els pedig +5-tel.


Az utolsó nap legfontosabb eseményeinek az összefoglalóját az alábbi linken lehet megtekinteni.

Forrás: europeantour.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés