Nehéz menet lesz

A Ryder Cup sztárjai, nevezetesen Martin Kaymer és Sergio Garcia Katarban az utolsó előtti napon kicsit visszavett a tempóból, amit egy brit duó használt ki eredményesen. Közülük is Chris Wood volt az, aki átvette a vezetést.

A Ryder Cup sztárjai, nevezetesen Martin Kaymer és Sergio Garcia Katarban az utolsó előtti napon kicsit visszavett a tempóból, amit egy brit duó használt ki eredményesen. Közülük is Chris Wood volt az, aki átvette a vezetést.


Hamarosan kiderül, hogy ki az úr Katarban. A European Tour játékosai közül még többen odaérhetnek majd szombaton, ám az is biztos, hogy jelenleg Chris Woodnak van a legnagyobb esélye arra, hogy begyűjtse első címét. A brit golfozó a pénteket kétütéses hátrányból kezdhette meg, ám az első 9-en beütött 5 birdiejének köszönhetően rögtön átvette a vezetést, és sikerült is megőriznie azt a nap végéig. Összességében három ütéssel vezet a jelenlegi második helyezett előtt, ami komoly lélektani előnyt jelenthet a játékos számára.


Wood, aki 19 alkalommal ért már el top 10-es helyezést a tornákon így kommentálta az eseményeket pénteken: „Nagyon izgatott vagyok most. Azt ugyan nem állítanám, hogy ez volt életem legjobb köre, de jól teljesítettem és rengeteg lehetőséget sikerült teremtenem magamnak a pályán. A vezetés valódi motivációt adott a zárónapra. Tudom, hogy nagyon nehéz dolgom lesz holnap, hiszen a European Touron nyerni mindig nagy kihívást jelent.” A második helyen szintén egy brit golfozó áll, nevezetesen Simon Khan. A korábbi BMW PGA bajnok tegnap egy hibátlan 64-es körrel zárt, így a zárónapot -12-ről kezdheti majd meg. Hozzá hasonló összesített eredménnyel a zsebében vonulhatott le tegnap a pályáról a svéd Alex Noren, valamint az ausztrál Michael Campbell is.


Az élmezőnyhöz sorolhatjuk még Branden Gracet, aki -11-nél állt meg pénteken, valamint az előző napi vezetőt, Sergio Garciát. A spanyol pénteken egy 70-es kört produkált, így kissé visszacsúszott, ahogyan Ryder Cup társa, Martin Kaymer is. A német golfozó pénteken 72-t játszott, így a neve mellett az utolsó előtti napon -9-et láthattunk. Érdemes említést tennünk az évet remekül kezdő dánról, Thorbjorn Olesenről, aki most -10-nél tart, valamint Marcus Fraserről, aki szintén -10-es eredménnyel kezdheti meg a szombatot. Jason Dufner és a dél-afrikai Louis Oosthuizen -8-nál jár, Anders Hansen -7-nél, Justin Rose pedig -6-nál. A tornát eddig remekül a kezében tartó Ricardo Santos pénteken nem tudta uralni a helyzetet a pályán, és egy 76-os körrel zárt, így visszaszorult a 38. helyre.


A harmadik játéknap összefoglalóját az alábbi linken lehet megtekinteni.

Forrás: europeantour.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés