Csak úgy záporoztak a birdiek

Lehet még fokozni az izgalmakat Katarban? Naná, hogy lehet! Az első nap lassacskán folydogált, ám csütörtökön a játékosok rákapcsoltak, és szisztematikusan célba vették a tabella első helyét. Két nap után négyen is az élen.

Lehet még fokozni az izgalmakat Katarban? Naná, hogy lehet! Az első nap lassacskán folydogált, ám csütörtökön a játékosok rákapcsoltak, és szisztematikusan célba vették a tabella első helyét. Két nap után négyen is az élen.

Az idei Qatar Masters legelső játéknapján Ricardo Santos vette kezébe az ütőjét és egyben az irányítást, és kiváló körével azonnal az élre ugrott. Egyesek kicsit még álmosak voltak keleten, néhányan pedig még biztosan küszködtek a jetlag-gel. Csütörtökre azonban már a legtöbben felvették a ritmust, és mivel az időjárás ismét kegyes volt a golfozókhoz, futószalagon érkeztek a birdiek a dohai centrumban. A portugál Santos -7-es állással kezdhette meg a csütörtököt, ám az előző napi 65-ös eredményéhez képest a második napon kissé visszafogottabb volt. A játékos 70-et játszott, amelynek leginkább az a három bogey volt az oka, amik belerondítottak a képbe. Mindazonáltal, Houston, nincs baj, hiszen -9-es eredményével így is az élen maradt, jóllehet, másik három kollégája is becsatlakozott hozzá.

„Ma nagyon jól ütöttem meg a labdákat. Néhány helyzetet ugyan kihagytam, de elégedett vagyok a mai teljesítményemmel. Ezen a délutánon a szél egy kicsit erősebb volt, mint reggel, szóval örülök, hogy délután -2-t sikerült elérnem. Tegnap, könnyedén elértük a 16-os szakaszt, de ma nem. Szóval, azt hiszem az egyetlen különbséget a szél erőssége jelentette. Ez tipikusan egy olyan pálya, ahol nyugodtnak kell maradnod egészen a végéig, és ki kell várnod a lehetőségeidet.” – nyilatkozta csütörtökön Santos. A portugál tehát megtartotta vezető pozícióját, ám a mezőnyből további három golfozó is becsatlakozott hozzá. Egy hibátlan 66-os körrel rukkolt elő pénteken Sergio Garcia, így a torna félidejénél ő is -9-nél tart. „Mindenképpen úgy érzem, hogy ma sokkal jobban játszottam, mint tegnap. Nem kevés jót ütöttem, és számos lehetőséget teremtettem magamnak a birdiekhez. Voltak szép és kevésbé szép gurításaim is.” – mondta Garcia pénteken.

Szintén -9-nél tart a Garciához hasonlóan ugyancsak Ryder Cup győztes Martin Kaymer is, aki szintén hibátlanul játszott a Qatar Masters második játéknapján. A 2010-es PGA Championship bajnok német így nyilatkozott csütörtökön: „Most sokkal jobban játszottam, mint nem sokkal ezelőtt, például Abu Dhabiban. De, azért szerencsém is volt ma, mivel néhány gurításom nem a tervek szerint alakult, de ezen a greenen könnyen előfordul az ilyen. Szóval, véleményem szerint a -9-es eredmény egy nagyon jó pozíciót jelent itt.” Az élen állók utolsó tagja pedig az ausztrál Marcus Fraser, aki csütörtökön az első 9-en beütött 5 birdiet, majd a fordulót követően egyet sem, de ez is elég volt számára ahhoz, hogy a tabella élére kerüljön.

Az élmezőnyben ott van még a dán Thorbjorn Olesen, Michael Campbell, Felipe Aguilar és a dél-afrikai George Coetzee is, akik a pénteket -8-as eredménnyel kezdhetik majd meg. Anthony Wall és Chris Wood -7-nél tart, Branden Grace és Alexander Noren -6-nál, Grégory Havret, Anders Hansen és Justin Rose pedig -5-nél. Az amerikai Jason Dufner és a fiatal olasz, Matteo Manassero -3-as eredménynél tart, Ernie Els és Peter Lawrie pedig -1-nél. Több nagy név is búcsúzni kényszerült, többek között a torna címvédője, a korábbi British Open bajnok, Paul Lawrie, valamint az európai Ryder Cup csapat frissen kinevezett kapitánya, Paul McGinley.

A második játéknap összefoglalóját az alábbi linken lehet megtekinteni.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés