Marokkó előtt

A junior válogatottak edzőtáborba készülnek. Szerencsére sikerült elérnünk egy rövid interjú erejéig Böndicz Gergőt. Az egyébként rendkívül elfoglalt szövetségi kapitánynak éppen elég ideje volt, hogy beszámoljon nekünk a programról.

A junior válogatottak edzőtáborba készülnek. Szerencsére sikerült elérnünk egy rövid interjú erejéig Böndicz Gergőt. Az egyébként rendkívül elfoglalt szövetségi kapitánynak éppen elég ideje volt, hogy beszámoljon nekünk a programról.

A kapitány elmondta az utazásig hátralévő itthoni edzések alatt folyamatosan mérik a játékosok teljesítményét és akár még ki is maradhat valaki az utazók közül. Ugyanakkor Böndicz bízik benne, hogy a felmérések által állított kihívásokat minden jelenlegi kerettag meg tudja majd oldani.

A csapat március végén indul Marokkóba. A pontos időpontot még az ottaniakkal is egyeztetik, hiszen a tervek szerint golfozóink egy barátságos meccsen próbára tennék tudásukat az afrikai ország legjobbjai ellen. A mérkőzés időpontját még nem tűzték ki, így az utazás dátuma is képlékeny még.

A kapitány a táborban játékosainak állóképességén szeretne elsősorban javítani. Persze ehhez egy hét kevés lesz, ezt Böndicz is tudja, a hangsúly inkább az olyan gyakorlatokon lesz, amiket a játékosok ha memorizálnak, önállóan is végezhetnek majd egy-egy verseny előtt, ezzel jobb fizikális állapotba kerülve egy-egy megmérettetés előtt.

Emellett ott lesz még a pályastratégai fortélyok sulykolása, hogy fiataljaink egy ismeretlen, külföldi pályával szemben se álljanak ki felkészületlenül az elütőre.

Erre idén sokszor lesz szükség, hiszen a tervek szerint idén látni fogunk magyar válogatott játékost többek közt az orosz, a szlovén és a lengyel nyílt bajnokságon is. Nem is beszélve a cseh junior openről vagy a Young Mastersről.

Ehhez mérten Böndicz igazán hajtós edzőprogramot rakott össze, amivel igyekszik lehető legjobban felkészíteni játékosait a 2013-mas szezonra.

„Egész napos programjaink lesznek. Reggeltől estig edzeni fogunk. Fontos, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét a kondíciójukra. Nem csak az ütésfajtákat fogjuk gyakorolni, hanem kemény fizikális edzésmunka is vár ránk. Addig is, aki még itthon meg akar nézni egy-egy jó swinget, az a Sárkányban és a budaörsi indoorban akármikor összefuthat valamelyik válogatott játékossal” – üzent Böndicz Gergő a HG olvasóinak.
 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés