Ismét magabiztos vagyok

Martin Kaymer igazi specialista az ázsiai versenyeket tekintve, főleg az Abu Dhabiban található pályákat illetően. A német játékos három alkalommal győztesként térhetett haza innen, ám tavaly még cut-ba sem jutott. A golfozó azonban nem kíván évet ismételni.

Martin Kaymer igazi specialista az ázsiai versenyeket tekintve, főleg az Abu Dhabiban található pályákat illetően. A német játékos három alkalommal győztesként térhetett haza innen, ám tavaly még cut-ba sem jutott. A golfozó azonban nem kíván évet ismételni.


A németek kiválósága már régen ragadott ütőt, és még régebben érezhette magát otthonosan egy bizonyos pályán. Abu Dhabi azonban szinte a második otthona, Martin Kaymer pedig erősen bízik abban, hogy ezen a héten minden úgy megy majd, ahogyan azt előzetesen eltervezte. A játékos egyébként már három alkalommal vonulhatott le győztesen a pályáról ezen a tornán, tavaly azonban még cut-ba sem jutott.

 


„Néha kellemes látványt nyújt a pálya, néha pedig nem. Már hat alkalommal jártam itt: háromszor nyertem, kétszer viszont cut-ba sem jutottam, és ezek közül bármelyik megeshet velem ezen a héten. Minden a golfpályáról szól. Természetesen, ha egy hosszú szünet után tér vissza az ember, rendkívül motivált tud lenni, hogy jó golfot nyújtson. Nagyon szeretem ezt a pályát, és voltak sikereim is itt. Otthonosan érzem magam itt, ami azért ritka.”
– nyilatkozta Kaymer.


A németnek azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen olyan nevekkel kell majd farkasszemet néznie a pályán, mint például a világelső Rory McIlroy, Tiger Woods vagy Phil Mickelson. Kaymer viszont már hozzászokott kollégáihoz, és nem fog emiatt stresszelni. „Mindig üdítő velük játszani. Természetesen nagyon jól kijövök Rory-val és Tigerrel is, de holnap azért több nagy név is lesz a pályán. Készen állok arra, hogy a legjobbakkal mérettessem meg magam. Hogy ez elég lesz-e a világelső ellen, azt nem tudom, de hamarosan kiderül. Tudom, hogy még sok mindenen kell dolgoznom, de ez így van jól. Bármi, amit elérsz, azt hiszem az odavezető úton van a lényeg, az az izgalmas rész. Jelenleg én is egy utazáson veszek részt.” – tette hozzá a játékos.


És, hogy hova vezet ez az út? „Még nem tudom, hogy hová vezet majd pontosan az utam. Ha az első helyre, akkor oda, ha az ötödikre, akkor oda. Ez lesz a kellemes része. Tudni azt, hogy ismét tűzközelbe tudok kerülni, és képes vagyok megmérkőzni Rory-val, Tigerrel, Phillel újra és újra, ez az igazi izgalom számomra. Az elmúlt két évben sokat változtam és sokat tanultam magamról. Azt várom el magamtól, hogy sokkal jobban teljesítsek majd ebben az évben, és több alkalommal maradjak versenyben. Az elmúlt időszakban szerencsére rengeteg magabiztosságot tudtam magamba szippantani.” – mondta Kaymer.


Forrás: europeantour.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés