Ír kapitányt kaptak az európaiak

Azok után, hogy az amerikaiak az élő legendát, Tom Watsont jelölték a 2014-es Ryder Cupra, mint amerikai kapitányt, most az európaiakon volt a sor. A héten megszületett a döntés: Rory-ékat Paul McGinley irányítja majd.

Azok után, hogy az amerikaiak az élő legendát, Tom Watsont jelölték a 2014-es Ryder Cupra, mint amerikai kapitányt, most az európaiakon volt a sor. A héten megszületett a döntés: Rory-ékat Paul McGinley irányítja majd.


Nem kis feladat előtt állt a European Tour 15 tagból álló Tournament Players Committee-je, hiszen nekik kellett megnevezni az európai csapat kapitányát. Paul McGinley neve már hónapokkal ezelőtt bekerült a köztudatba, ám többen gondolták úgy, hogy az ír nem elég nagy név Tom Watson ellenében.


Az amerikaiak ugyanis már jóval korábban kihirdették kapitányjelöltjüket, vagyis a nyolcszoros major-bajnok Watsont. A másik oldalon is villantani kellett egy nagy nevet, aki méltó módon tudja majd képviselni az európai érdekeket a 2014-es Ryder Cup során. A tanács végül McGinley nevét húzta ki a kalapból, és akinek azóta rengetegen gratuláltak az internetes fórumokon is.


Rutinos játékosról van szó, hiszen McGinley három alkalommal volt tagja (2002, 2004, 2006) a győztes Ryder Cup teamnek, két alkalommal (2010, 2012) pedig az aktuális kapitány segítőjeként vett részt a sorozatban. Tapasztalata tehát van, és azt se felejtsük el, hogy a legutóbbi megmérettetésen az európaiak otthon tudták tartani a kupát, miután sikerült felállniuk a padlóról a Medinah pályáján. És vitathatatlan, hogy ebben nagy szerepe volt McGinley-nek is.


A négyszeres European Tour győztes ír tehát egy szinttel feljebb lépett, és másodhegedűsből karmesterré lépett elő. Kinevezése kapcsán Richard Hills, az európai Ryder Cup igazgatója így nyilatkozott:
„Nagyon örülünk, hogy Paul elfogadta a meghívásunkat és elvállta a kapitányságot. Három Ryder Cupon is játszott, és nem mellesleg 2002-ben az ő gurításának köszönhette a csapata a végső győzelmet. Paul tehát birtokában van minden olyan tulajdonságnak, amely egy sikeres kapitánnyá teheti őt.”


A hírt egyébként Abu Dhabiban közölték az érintettekkel és a sajtó munkatársaival, ahol ezen a héten a golfozók színe-java tiszteletét teszi majd az Abu Dhabi HSBC Golf Championship elnevezésű versenyen. A 46 éves sportember megtisztelve érzi magát a kinevezést illetően, és első hivatalos sajtótájékoztatóján az ellenfél kapitányát méltatta.


Forrás: europeantour.com


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés