Magabiztos győzelem

Dustin Johnson a végsőkig kitartott a nem mindennapi körülmények között lezajlott Hyundai Tournament of Champions elnevezésű versenyen, és kedden végül ő emelhetett kupát a magasba a szezon nyitótornáján.

Dustin Johnson a végsőkig kitartott a nem mindennapi körülmények között lezajlott Hyundai Tournament of Champions elnevezésű versenyen, és kedden végül ő emelhetett kupát a magasba a szezon nyitótornáján.

 


Dustin Johnsonnak a tavalyi évben volt egy nagy visszatérése a sérülése után, és úgy tűnik, hogy a szárnyalás nem múlt el nyomtalanul. A 2013-as PGA Tour nyitótornája nehézkesen indult el, ám az amerikai játékos kitartott a végsőkig, és ő csinálta jól. Pénteken startolt volna a megmérettetés, ám az erős szél miatt többször elhalasztották a kezdést, míg végül hétfőn nyílt esély arra, hogy több szakaszt is teljesítsenek a játékosok.


Többen tűzközelben voltak, és a mezőny is roppant sűrűre sikeredett 36 szakaszt követően, ám az utolsó nap eseményei minden képzeletet felülmúltak. Johnson hét szakaszt követően már öt ütéssel vezetett, ám öttel a vége előtt már csak eggyel. Az amerikai a hátsó szakaszokon birdie-t, eagle-t és még egy dupla bogey-t is beütött, ám előnyét tartani a tudta, míg ellenfelei nem tudtak felzárkózni, így végül Johnson négy ütéssel nyert üldözője ellen. A neve mellett a nap végén -16-ot láthattunk, a címvédő Steve Stricker azonban -12-nél állt meg.


„Nagyon szoros volt a küzdelem kint a pályán. Néhányszor kifejezetten rosszak voltak a drive-jaim, de mindig sikerült egyensúlyba hoznom a dolgokat, és folyamatosan ott tudtam tartani magam az élmezőnyben.” – nyilatkozta Johnson a nap végén. A dupla bogey-jával kapcsolatban pedig ezeket a gondolatokat osztotta meg a közönséggel:
„Már jó néhányszor ütöttem ilyet életemben, és már nem zavar. Elégszer voltam már ilyen helyzetben, de tudod, ez csak egy szakasz, és mindig van sok más, ahol tudsz majd javítani. Szerencsére, ma ütöttem egy duplát, majd érkezett egy eagle. Mindenképpen ez volt a nap fordulópontja.”


Forrás: golf.com

Dustin Johnson, Hyundai Tournament of Champions, utolsó kör, eagle


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés