Jiménez a lábát törte

Nem alakul szépen Miguel Angel Jiménez ünnepi szezonja, miután nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy eltört a sípcsontja. A spanyol játékosnak előreláthatólag öt hónapot kell majd a kispadon töltenie.

Nem alakul szépen Miguel Angel Jiménez ünnepi szezonja, miután nemrégiben hivatalosan is megerősítette, hogy eltört a sípcsontja. A spanyol játékosnak előreláthatólag öt hónapot kell majd a kispadon töltenie.


Maga Miguel Angel Jiménez erősítette meg a hírt, hogy egy síbaleset következtében eltörte a jobb sípcsontját. Az eset miatt a spanyolok kiválóságának bizony öt hónapot kell kihagynia, és csak a kényszerpihenő után térhet vissza a green világába.


Jiménez vasárnap elmondta azt is, hogy a balesetet követően azonnal kórházba szállították, és meg is műtötték a lábát. Ő maga így fogalmazott az esettel kapcsolatban:
„Nagyon jól játszottam, de az életet úgy kell elfogadni, ahogyan jön.”


A spanyol játékosnak egyébként semmi oka nem lehet a panaszkodásra, hiszen fantasztikus évet zárt. A Ryder Cup során az európai csapat kapitányának egyik jobb keze volt, így a siker egyértelműen az ő keze nyomát is jelenti. Novemberben pedig egyénileg tudott győzni a Hong Kong Openen, így ő lett minden idők legidősebb European Tour bajnoka. Kicsit ronda évzárás, de reméljük, a 2013-as esztendő szerencsésebb lesz majd.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés