Dubaiban is nyerőember

Rory McIlroy ebben az évben jócskán túlteljesítette magát, amely eseménysorozat végső megkoronázása a vasárnapi tornagyőzelem volt. A fiatal északír nyerte ugyanis a 2012-es DP World Tour Championshipet (is).

Rory McIlroy ebben az évben jócskán túlteljesítette magát, amely eseménysorozat végső megkoronázása a vasárnapi tornagyőzelem volt. A fiatal északír nyerte ugyanis a 2012-es DP World Tour Championshipet (is).


Elképesztő küzdelem zajlott tegnap a Jumeriah pályáján, ahol a zárónapot Rory McIlroy és Luke Donald kezdhette meg az élről. A brit azonban nem tudott felnőni a feladathoz, és a kupa sorsa végeredményben a világelső és Justin Rose között ingázott. Utóbbi hihetetlen formáról tett tanúbizonyságot vasárnap, ám 62-es köre is kevés volt ahhoz, hogy az ugyancsak bombaformában lévő északírt megszorongassa.

A tabella élén végül McIlroy végzett, miután a DP World Tour Championship utolsó játéknapján egy 66-os körrel zárt, így a neve mellé -23-at véstek fel, míg Rose -21-es eredménnyel fejezte be a tornát. A fiatal északír ezzel a győzelmével megkoronázta az idei szezonban elért sikereit, bár profizmusára és lélekjelenlétére nagyon is szükség volt a zárónapon. Ugyanakkor nem remegett meg a keze, és magabiztosan hódította el a serleget. Kijelenthetjük, hogy McIlroy a 2012-es szezon abszolút győztese.

„Hallottam, hogy Justin lendületbe jött, mivel a közönség magas hőfokon égett. Az, hogy egy ilyen végjátékot produkált, elképesztő. Én magam sem álmodhattam volna szebb befejezést magamnak. 2011 után ismét nyertem egy majort, részese voltam a Ryder Cup csapatnak, és ez az év egyszerűen fantasztikus volt. De, bízom benne, hogy a következő esztendő is hasonlóan eredményes lesz majd. Ez egy hihetetlen érzés, ami most bennem van. Azt mondtam, hogy ezen a héten két trófeát szeretnék szerezni, és ez sikerült is, annak ellenére, hogy ma egy bogey-val indítottam. Éreztem, hogy ma extra teljesítményre lesz szükség, de tényleg, nem is kívánhattam volna szebb befejezést.” –nyilatkozta a nap végén McIlroy.


Az élen tehát az északír végzett, míg a második helyet Rose szerezte meg, a harmadik helyre pedig Charl Schwartzelnek és Luke Donaldnak sikerült felkapaszkodnia, miután a nevük mellett a nap végén -18 szerepelt. Az élmezőnyben végzett még Louis Oosthuizen (-17), valamint Branden Grace (-16) is.

 


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés