Poulter nagy tervei

Ian Poulter kicsit felemás szezont tudhat maga mögött, ám a fejlődést nem vitathatjuk el tőle. Nem is tennénk. A játékos jövőre szeretne már egy major címmel gazdagodni, ám előbb ezen a héten kell elérnie a célját.

Ian Poulter kicsit felemás szezont tudhat maga mögött, ám a fejlődést nem vitathatjuk el tőle. Nem is tennénk. A játékos jövőre szeretne már egy major címmel gazdagodni, ám előbb ezen a héten kell elérnie a célját.


Ian Poulter november elején gyűjtötte be idei első egyéni címét, mégpedig a WGC-HSBC Champions elnevezésű versenyen. A legnagyobb dobás persze nem ez a győzelem volt (nem lebecsülve ezt a titulust), hanem a Ryder Cup mérkőzések alatt bemutatott játéka, amely páratlan volt. Legyőzhetetlen volt a pályán, és nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy az európai csapat magánál tartsa a serleget. Nemrégiben beszélt a 2013-as idényről, a terveiről, illetve a technikai fejlődést is megemlítette.

„Úgy érzem, hogy ezt az évet elég magas hőfokon tudom majd lezárni. Szeptember óta nagyon jól megy a játék, mindez a Ryder Cup sikereinek meghosszabbítása. Egy olyan formáról beszélek, amire már régóta vártam és vágytam. Ez egy olyan hét volt, ahol meg tudtam mutatni, hogy mit tudok játszani, amikor mentálisan a topon vagyok. Érzem, hogy bennem van ez a fajta játék. A Ryder Cup során elő is jött, és miért ne tudnám ismét ezt a formámat produkálni?” – fejtette ki a véleményét Poulter.
 

A brit játékos így folytatta a mondandóját: „Ha megnézzük a legjobb játékosokat, ők is képesek újra és újra a legjobb formájukat nyújtani. Tudom, hogy majort nyerni egy rendkívül embert próbáló feladat, de ebben az évben hármon is nagyon jól teljesítettem, és szeretnék minél közelebb kerülni a győzelemhez ezeken a versenyeken. Azt várom magamtól a 2013-as szezont nézve, hogy olyan jól mennek majd a puttok, mint az elmúlt hetekben, mivel ez elég nagy önbizalmat adna nekem.” Amennyiben Poulter jól szerepel majd ezen a héten Dubaiban, visszakerülhet a világranglista legjobb tíz golfozója közé. Ezen a héten tehát ez a fő cél.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés