?A golf mámor?

 A női senior mezőny győztesével, Szűcs Gabriellával beszélgettünk az idei és a jövő évről, az elért sikerekről, és hogy mire számít a következő szezonban. A mindig szerényen nyilatkozó Gabriella most sem hazudtolta meg önmagát, pedig lett volna miért.

A női senior mezőny győztesével, Szűcs Gabriellával beszélgettünk az idei és a jövő évről, az elért sikerekről, és hogy mire számít a következő szezonban. A mindig szerényen nyilatkozó Gabriella most sem hazudtolta meg önmagát, pedig lett volna miért.

Bár nagyon szerényen nyilatkozott az idei évben elért sikerekről, és szerinte korántsem voltak olyan jók az eredményei, a senior tabella állása mást mutat.

Valószínűleg a remek felkészülés, és az azt megelőző évek kemény gyakorlása az, ami meghozta a sikert. Jelenleg azonban kevésbé tud komoly edzésmunkát végezni, hiszen fájdalmat érez a hátában, illetve a csípőjében is. Így a téli gyakorlás is veszélybe került, az orvosok nem tanácsolják neki, hogy golfozással töltse szabadidejét.

 „A golf mámor. Nem lehet abbahagyni. Az egy életstílus.” – mondta el nekünk Gabriella, így érthetjük, hogy nagyon szomorú a kialakult helyzet miatt. Hiszen az szinte biztosnak látszik, hogy a korábbi, mindennapos gyakorlást nem szabad folytatni, és egyelőre a jövő évi szereplés is kérdéses. Ezek a problémák már korábban is jelentkeztek, így még inkább felejthetetlen az a teljesítmény, amit mutatott, hiszen a versenyeken kívül nem igazán volt lehetősége, hogy pályán gyakoroljon, vagy edzővel konzultáljon.

Mindenképpen tervez azonban egy téli edzőtábort Cipruson, reméljük a melegebb időjárás és a friss közeg jót tesz majd a versenyzőnek, és jövőre is csodálhatjuk a játékát a versenypályákon.


banner ugynoksegi v2 260px

Keresés